Rovinj kincse - A Szent Eufémia Székesegyház legendája

Különleges sorsa miatt vált a horvát óváros védőszentjévé Eufémia, akinek még templomot is emeltek. 

A Horvátországban található Rovinj, egy igazán kiemelkedő pontja a régmúlt időknek. Az óváros szűkös utcáit, több évszázadra visszatekintő épületeit egy különleges, misztikus hangulat hatja át. Innen ered ugyanis Szent Eufémia története, a fiatal lány (14 éves), aki megküzdött mindennel, hite segítségével viszont sok bajtól megmenekült.

rovinj-kepek-12

Bonyolult vallási csatákra tekint vissza a történet.

Ekkoriban zajlottak ugyanis a keresztényüldözések. A 300-as évek hajnalán Diocletianus császár, Priscus kormányzót bízta meg azzal, hogy áldozza fel saját vallásának állított oltárán azokat az embereket, akik ragaszkodnak kereszténységükhöz. A keresztények közül ekkor rengeteg lett feláldozva azon a bizonyos éjjelen. Eufémia és néhány társa menekültek, bujkáltak, végül mégis rájuk találtak.

Elfogásuk után két héten keresztül kínozták őket, különböző kegyetlen módszerekkel és eszközökkel. Eufémia mégis optimista volt. Kifogyhatatlannak tűnő hitével mindenkiben tartotta a lelket. A hosszú, szenvedéssel teli napok teltével egyre kevesebben maradtak. Eufémia mégsem adta fel. A kormányzó mindenképpen megakarta őt törni, így még kegyetlenebb módszerekhez nyúlt. Késekkel kibélelt árokba lökte őt, máglyára tették, ám a lány mindannyiszor istent és az angyalokat hívta segítségül és minden alkalommal meg is menekült.

se1

Semmi áron nem mondott le hitéről, ekkor már a kapitány katonái közül többen is áttértek a keresztény vallásra. Utolsó nap Eufémiát kiéheztetett oroszlánok elé vetették. Ám azok egy újjal sem nyúltak hozzá, szelíden közeledtek felé és oltalmazták őt. A véget nem érő körnek azonban vége lett. A legenda szerint a mindenható megelégelte, a lány sok megpróbáltatását, nem engedte, hogy többé bántsák, inkább magához vette őt.

A történet több szálon fut és más és más befejezésekkel olvashatjuk, egy azonban biztos, hogy Eufémia nagyon meghatározó szerepet játszott Rovinj életében. Idővel külön kultusszá nőtte ki magát, szentté avatták őt és a régi Szent György templomot kibővítették, majd a Szent Eufémiának ajánlották fel. A híres épületet nem kímélte az idő, többször érte már megpróbáltatás, akár a névadóját is, ám minden alkalommal restaurálták, így a mai napig szép állapotban pompázik.

 

(forrás: adriagate)

Hozzászólások

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Tíz úti cél, ahol nem kell tartanod a túlzsúfoltságtól.

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

A Berkshire Hathaway Travel Protection állította össze a rangsort.

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Az Expedia Group felmérése mutatja meg, hogy mely irányok határozhatják meg a turizmust az évben.

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Csodás helyek, amelyeket hamarosan eláraszthatnak a turisták.

http://ujhazak.com