Semmihez sem fogható látványt nyújtó kilátóhelyek

Hátborzongató kilátópontok, amiket nem tériszonyosoknak építettek.A Föld tele van olyan helyekkel, amikhez az embereknek semmit sem kell hozzátenniük, mert a természet önmagában is csodálatos környezetet alakított ki. A gyönyörű látványt azonban lehet fokozni egy jó kilátóhellyel, egy nagyvárost pedig teljesen más megvilágításba helyez az, ha 300 méteres magasságból pillantunk le rá.

Az alábbi listán szereplő kilátóhelyekről elképesztő látvány nyílik a tájra, de csak azok számára, akiknek nincs tériszonya.

Grand Canyon Skywalk, Arizona, USA: Csak a legbátrabbak és a legelképesztőbb kilátásra vágyóknak ajánlott a világ leghíresebb kilátója az airzonai Grand Canyonnál, ahol akár egy teljes sétát is tehetünk a semmi felett.

A világ leghátborzongatóbb szakadék fölé épített, félkör alakú, üveg aljú kilátóhelye utánozhatatlan panorámával örvendezteti meg mindazokat, akiknek kötélből vannak az idegei.

Az itt készített fényképek semmihez sem foghatóak.Ördög-medence, Viktória-vízesés, Zambia: Akinek nem elég, hogy megcsodálhatja a világ legnagyobb huzamú vízesését, annak lehetősége van felülről is megpillantani azt. A természetes sziklás medence, az Ördög-medence, a Viktória-vízesés szélén, a Zambezi-folyó mentén, Zambia és Zimbabwe határán található.

A száraz évszakokban a víz elég sekély ahhoz, hogy biztonságosan el lehessen úszni a széléig, még mielőtt a víz több, mint 300 méteres vízesésbe torkollna. Habár az a hír járja, hogy a felszín alatti sziklafalak miatt a víz ereje nem húzza le az ember, mégse lenne bölcs dolog kipróbálni!Sears Tower, Chicago, USA: Üvegre lépni nagyon bizarr érzés, ugyanis az agyunk ilyenkor azt hiszi, hogy a semmibe lépünk, tehát biztos, hogy le fogunk zuhanni. Ha ezt azzal fokozzák, hogy 305 méternyi mélység tátong alattunk, akkor végképp elképesztő elszántságra lesz szükség ahhoz, hogy üvegre lépjünk.

Ez az élmény vár azokra, akik felkeresik a Sears Tower kilátóját, ami Chicago egyik legismertebb nevezetessége, és ahonnan ámulatba ejtő panoráma nyílik a városra.Aurland kilátó, Aurland, Norvégia: A nyugati part egyik legnagyobb fjordja a Sogn og Fjordane, ahol Aurland kis városába kell eljutnia annak, aki kíváncsi arra a kreatív kilátóra, amit 2005-ben építtetett az IKEA, és ahonnan elképesztő kilátás nyílik a tájra.

A kilátópont egy hatalmas gördeszkapályára hasonlít, aminek a végét üveggel zárták le, ám ettől még könnyen úgy érezheti magát az ember, mintha egyenesen a fjordokba sétálna, vagy lezuhanna a mélybe.

Természetesen a különleges formatervezés és a nyitott hatást keltő üveglapos megoldás nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit is megijesszen, hanem azt, hogy semmi se zavarja a csodás kilátást.Tiamen Skywalk, Zhangjiajie, Kína: Nem kifejezetten kilátó, hanem inkább egy átkelő, esetleg híd a Tiamen Skywalk, amit nem az ijedős, tériszonyos turistáknak készítettek, viszont azoknak, akik elég bátrak, semmihez sem fogható látványban lesz részük átkelés közben.

A tengerszint feletti magasságban található 4 700 méteres híd a Yunmeng Fairy-csúcson, a Tianmen-hegység és a Zhang Jiajie csúcsán csatlakozik a nyugati sziklához. Mivel a kínaiak odafigyelnek arra, hogy az üveglapok tiszták maradjanak, ezért a turistáknak kötelező védőzsákot húzniuk a lábukra, ha végig akarnak sétálni a Mennyország Kapujaként is ismert hídon.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Tíz úti cél, ahol nem kell tartanod a túlzsúfoltságtól.

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

A Berkshire Hathaway Travel Protection állította össze a rangsort.

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Az Expedia Group felmérése mutatja meg, hogy mely irányok határozhatják meg a turizmust az évben.

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Csodás helyek, amelyeket hamarosan eláraszthatnak a turisták.

http://ujhazak.com