Szallas.hu: a szálláshelyeken először a szilveszter telítődik, majd a karácsony

Már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet. A trend ugyanaz, mint a korábbi években, vagyis elsőként a szilveszter telítődik, majd a karácsony, utána pedig a két ünnep közötti napok - közölte aktuális foglalási adatai alapján csütörtökön a  Szallas.hu az MTI-vel.Gonda Orsolya, a Szallas.hu sales vezetője azt is hozzátette, hogy már jó pár wellness hotel teltházas az ünnepekre, és a városi szállodákban az adventi hétvégék is keresettek. Decemberben a foglalások közel fele hotelekbe szól a szállásfoglaló oldalon.

Utánuk az apartmanokat választották eddig a legnagyobb arányban az utazók, minden ötödik foglalás hozzájuk érkezett be. Az előfoglalási adatok alapján a vendégházak 15 százalékban, a panziók 12 százalékban részesültek a foglalások számából. Az előfoglalási időszakot az utolsó pillanatos foglalások váltják majd, aminek hatására tovább nőhet a teltházas szálláshelyek száma.
    

A Szallas.hu hotel partnereitől származó információk szerint a többség tudott árat emelni tavalyhoz képest az ünnepi időszakra, december többi napján viszont csak a tavalyi árak alatt tudják értékesíteni szobáikat. Az összesített előfoglalások alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 16 ezer forint decemberben, ami 17 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A hotelekben  ez 24 800, az apartmanoknál 9300, a vendégházaknál 9900, a panzióknál pedig 12 300 forint.        
    

A főváros, Eger, Szeged, Pécs és Hévíz után Gyula, Debrecen, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Sopron vezetik a legkedveltebb úti célok listáját a decemberben utazók körében. Valamennyi település színes adventi forgataggal, karácsonyi vásárokkal, korcsolyázási lehetőséggel, hütte hangulattal várja a látogatókat. A fürdők, wellness hotelek is népszerűek, illetve a gasztronómiai események is mágnesként vonzzák az érdeklődőket. A szállásadók is igyekeznek a vendégek kedvében járni. Sok helyen forralt bor, puncs, élőzenés est, karácsonyfa dísz és mézeskalács készítéssel várják az utazókat az adventi időszakban - közölte a Szallas.hu.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Tíz úti cél, ahol nem kell tartanod a túlzsúfoltságtól.

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

A Berkshire Hathaway Travel Protection állította össze a rangsort.

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Az Expedia Group felmérése mutatja meg, hogy mely irányok határozhatják meg a turizmust az évben.

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Csodás helyek, amelyeket hamarosan eláraszthatnak a turisták.

http://ujhazak.com