Szijjártó Péter: két újabb mentesítő járatot indít a kormány a Közel-Keletről

A kormány két újabb mentesítő járatot indít csütörtökön Ománból és Szaúd-Arábiából, amelyekkel olyan magyarokat szállítanak haza, akik a Közel-Keleten rekedtek a háború miatt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy továbbra is tombol a háború a térségben, Irán továbbra is rakéták és drónok tucatjaival, százaival támadja az arab országokat.

"Eddig összesen tizenegy mentesítő járattal hoztuk haza az ott rekedt magyar állampolgárokat. És ezen a tizenegy mentesítő járaton összesen 1160 embert hoztunk el, közöttük 1049 magyarnak segítettük a hazatérését, emellett pedig tucatnyi más ország állampolgárait hoztuk el" - tudatta. "Tehát a tegnapi nappal immár ezer fölé emelkedett a hazahozott magyar állampolgárok száma a közel-keleti térségből" - folytatta.

"És bár a légtérzárakat részlegesen feloldották, és most már Dubaj és Budapest között is van napi két menetrend szerinti járat, még a mai napon két újabb mentesítő járatot indítunk, amelyek a holnapi napon Maszkatból, Omán fővárosából és Rijádból, Szaúd-Arábiából hozzák haza a Kuvaitban, Katarban, Szaúd-Arábiában, Ománban és Dubajban rekedt magyarokat, mindazokat, akik vállalják, hogy általunk szervezett vagy általunk segített módon autóbusszal, vagy más szárazföldi közlekedéssel eljutnak ebbe a két városba" - tette hozzá. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ezen két mentesítő járat kapacitása összesen 180 fő, és jelenleg 120 jelentkezőnél tartanak.

"Tehát arra szeretnék biztatni mindenkit, aki a mentesítő járatainkat szeretné még igénybe venni, hogy jelentkezzenek. A mentesítő járatok holnap reggel, délelőtt indulnak majd helyi idő szerint vissza Budapestre" - emelte ki.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért kerülik a repülőgépek a Csendes-óceán feletti repülést

Ezért kerülik a repülőgépek a Csendes-óceán feletti repülést

Biztonsági oka van az útvonal kerülésének.

Megjutalmaznak a felelős utazásért ezeken az európai helyeken

Megjutalmaznak a felelős utazásért ezeken az európai helyeken

Nem mindenhol üldözik a turistákat.

Idegesítő embertípusok, akik tönkreteszik a nyaralást

Idegesítő embertípusok, akik tönkreteszik a nyaralást

Nem lesz kellemes emlék a velük töltött utazás.

Ezek a legkomolyabb hibák, amelyeket sokan elkövetnek, ha hőhullám idején utaznak

Ezek a legkomolyabb hibák, amelyeket sokan elkövetnek, ha hőhullám idején utaznak

Erre az öt dologra muszáj figyelni!

Csalódást keltő látnivalók

Csalódást keltő látnivalók

A világ legismertebb turisztikai látványosságai, amelyek élőben kiábrándítóak.

A tíz legbarátságosabb város 2026-ban

A tíz legbarátságosabb város 2026-ban

Ezeken a helyeken fogadják a legkedvesebben a turistákat.

Európa legjobb futós úti céljai

Európa legjobb futós úti céljai

Ezekre a helyekre érdemes menni, ha szeretsz futni.

Ezek Olaszország legnépszerűbb strandjai 2026-ban

Ezek Olaszország legnépszerűbb strandjai 2026-ban

Szardínia a legnépszerűbb a Holidu listája szerint.

Ezek a legkockázatosabb úti célok az egyedül utazóknak

Ezek a legkockázatosabb úti célok az egyedül utazóknak

A Square Mouth készítette el a friss kutatást.

2026 legdrágább úti céljai

2026 legdrágább úti céljai

A Squaremouth utasbiztosítási portál felmérése derítette ki, hogy mely helyek kerülnek egy vagyonba.

http://ujhazak.com