Szöulba, Prágába, Belgrádba, Stuttgartba és Szófiába indít új járatokat a LOT Budapestről

Öt új járatot indít Budapestről a lengyel LOT légitársaság, Szöul mellett Prágába, Belgrádba, Stuttgartba és Szófiába is új járatok indulnak - jelentette be Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója szerdán Budapesten.Magyarországról először válik elérhetővé Szöul közvetlen járaton, ennek nemcsak turisztikai, de gazdasági jelentősége is van a vezérigazgató szerint. A Boeing 787 Dreamlinerrel repült útvonalon hetente háromszor, kedden, pénteken és vasárnap közlekednek majd szeptember 22-től.

    
Rafal Milczarski közlése szerint a hosszútávú járat mellett újabb, úgynevezett ráhordó járatokat is indítanak a jövő márciusban induló nyári menetrendi időszakban.

A LOT Prágába és Stuttgartba a hétvégét leszámítva naponta kettő, Szófiába és Belgrádba pedig a hét minden napján egy járatot közlekedtet. A szeptemberben elindítani tervezett brüsszeli és bukaresti járatokat a LOT jövő márciusra halasztotta a Boeing 737 MAX-okkal kapcsolatos repülési tilalom miatt, New Yorkba a téli menetrendben az eddigi négy helyett három járat közlekedik, majd nyártól naponta fognak repülni az amerikai metropoliszba, a chicagói járat pedig csak nyáron közlekedik majd.
    

A bővítés mellett a légitársaság három új Embraer E-Jet regionális gépet telepít a budapesti bázisra és 60 pilótát, valamint 150 légiutas-kísérőt vesz fel. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a járat bejelentése is azt példázza: Magyarország egyre nagyobb súllyal van jelen Európa és a világ térképén.
    

Hozzátette: a világ folyamatos változásban van, új kívások jönnek, Magyarország ennek a folyamatnak a győztese akar lenni, ehhez pedig jó közlekedési kapcsolatok kellenek. Az államtitkár jelezte, hogy csak az idén eddig több mint 350 milliárd forint beruházás érkezett Dél-Koreából, ezzel a távol-keleti ország lett a legnagyobb külföldi beruházó. Emellett a turizmus is élénk: 2015 és 2018 között 69 százalékkal nőtt a dél-koreai turisták száma: 2018-ban 176 ezer turista érkezett az országból és 253 ezer vendégéjszakát töltöttek el.
   

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a rendezvényen szintén üdvözölte a járat megnyitását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Öt csodás európai falu, amit tökretesznek a látogatók.

Európa túlértékelt látnivalói

Európa túlértékelt látnivalói

Kilenc látnivaló, amit érdemes elkerülni 2026-ban.

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Hét európai város, ahol életre szóló élmény az évbúcsúztatás.

A világ 10 legkoszosabb városa

A világ 10 legkoszosabb városa

Budapest is szerepel a listán.

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

http://ujhazak.com