Tavaly 45 milliárd forinttal többet költöttek a magyarok utazásra, mint négy évvel korábban

Egyre többet költenek a magyarok turisztikai célú, többnapos belföldi utazásokra. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 4 évvel ezelőtt 264 milliárd forintot fordítottak az utazásokra, tavaly már 45 milliárd forinttal többet - derült ki az Intrum Justitia európai fogyasztói fizetési jelentéséből.A kutatás szerint a magyarok 40 százaléka havi szinten spórol, közülük minden negyedik azzal a céllal, hogy az utazási terveit megvalósíthassa, és leginkább a 24 év alatti fiatalokra jellemző, hogy üdülésre tesznek félre.

A megkérdezettek 80 százaléka biztosan nem venne fel hitelt, vagy kérne kölcsön pénzt rokonától vagy barátjától azért, hogy utazását finanszírozni tudja - derült ki a kutatásból.

A legkedveltebb belföldi úti célok közül még mindig a Balaton a legnépszerűbb: tavaly mintegy 3 millió magyar választotta pihenése helyszínéül, míg a népszerűségi sorrendben második helyen álló Budapestet és térségét 2,5 millióan. A pihenési, üdülési vagy rekreációs céllal választott utazásoknál az ötnél több napot tartalmazó csomagajánlatok a legvonzóbbak - fejtették ki a jelentésben.


Az utazásra az előtakarékosság népszerűbb, mint például spórolni további tanulmányokra vagy félretenni gyerekek, unokák anyagi támogatásához, ugyanakkor a legtöbben továbbra is - a válaszadók 70 százaléka - a váratlan kiadásokra tartalékolnak - hangsúlyozzák a kutatásban. A kutatásból is levonható, hogy egyre tudatosabban tervezik a magyarok a pénzügyeiket: jobban odafigyelnek arra, hogy mindenki csak annyit költsön, amennyit az anyagi lehetőségei megengednek - emelte ki Kis Annamária, az Intrum Justitia üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Öt csodás európai falu, amit tökretesznek a látogatók.

Európa túlértékelt látnivalói

Európa túlértékelt látnivalói

Kilenc látnivaló, amit érdemes elkerülni 2026-ban.

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Hét európai város, ahol életre szóló élmény az évbúcsúztatás.

A világ 10 legkoszosabb városa

A világ 10 legkoszosabb városa

Budapest is szerepel a listán.

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

http://ujhazak.com