Több mint negyedével bővíti kapacitásait a Ryanair Budapesten

Több mint 25 százalékkal növeli a Ryanair budapesti kapacitásait a 2017-es téli menetrendben az előző évihez képest, és Palermóba is indít járatokat - mondta Horváth Evelin, az ír diszkont légitársaság magyar piacért felelős menedzsere szerdán az MTI-nek. Elmondása szerint a légitársaság hét új járatot indít Budapestről: Palermóba, Edingburgh-be, Lvivba, Marrákesbe, Valenciába hetente kettő, Nápolyba heti három, Prágába pedig heti öt járat indul el októbertől. Hozzátette: a meglévő járatokon is várható kapacitásbővítés. Elmondta: összesen 28 járat indul 26 százalékkal több, mint az előző évi téli időszakban.


A Ryanair az elmúlt évben 1,8 millió utast fuvarozott egész évben, a bővítéseknek köszönhetően Horváth Evelin elmondása szerint 19 százalékkal 2,25 millióra emelkedhet a forgalom, a piaci részesedés 15 százalék körül várható. A menedzser tájékoztatása szerint egyelőre nem tervezik a budapesti bázis bővítését, így továbbra is három gép állomásozik majd Ferihegyen. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Brexit miatt bármelyik pillanatban újabb gépek érkezhetnek, ha a brit bázisokon azokra nem lesz szükség.


Kifejtette: a Ryanair a legrosszabbal számol, arra is felkészült, hogy a brit bázisokat meg kell szüntetni és az ott lévő 70 gépet ki kell majd vonni. Hangsúlyozta: bár minden fél érdeke az, hogy a légiközlekedés zavartalan legyen, de ha nem jutnak megállapodásra, akkor elképzelhető, hogy pár hétig nem lesznek járatok a brit repülőterekre az unióból.


Elmondta azt is, hogy a brit bázisokon lévő gépek személyezte többnyire európai uniós munkavállalókból áll, egyelőre azt sem tudják, hogy nekik lesz-e munkavállalási engedélyük.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Öt csodás európai falu, amit tökretesznek a látogatók.

Európa túlértékelt látnivalói

Európa túlértékelt látnivalói

Kilenc látnivaló, amit érdemes elkerülni 2026-ban.

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Hét európai város, ahol életre szóló élmény az évbúcsúztatás.

A világ 10 legkoszosabb városa

A világ 10 legkoszosabb városa

Budapest is szerepel a listán.

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

http://ujhazak.com