Törökországban csak kísérővel túrázhatsz a hegyekben!

A legkedveltebb üdülőhelyek buktatói, amikről jobb, ha tudsz!Külföldi utazás esetében fontos tájékozódni a helyi szabályokról, törvényekről, nehogy kellemetlen meglepetés érje a turistát, aki még így is szerezhet néhány kellemetlen emléket, mert például nem tudta, hogy az egyiptomi árusokkal jobb óvatosnak lenni, vagy azt, hogy Cipruson jobb olyan szállodát választani, aminek van saját strandja.

Aki viszont már többször járt ugyanazon a külföldi helyen, az már kitapasztalhatta a legnépszerűbb üdülőhelyek buktatóit, amelyeket most te is megismerhetsz!

Törökország: Ha egy turista kísérő nélkül megy a hegyekbe, akkor azért 32 ezer forintnak megfelelő összegű pénzbírságot kaphat. Tábortüzet turista csak török származású ember jelenlétében gyújthat.

Törökországban arra is számítani kell, hogy még az ötcsillagos szállodákban sem adnak a vendégeknek papucsot és törölközőt. A turisták erről csak ott szereznek tudomást, ugyanis az utazásszervező honlapok általában azt írják, hogy ez csak a deluxe és a junior lakosztályok esetében van így, pedig nem.

Az orvos kihívása 106 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül, és ez nem tartalmazza a kezelés díját. A fogorvosokg drágábbak.

Montenegró: Mivel az utak elég sajátosak és hegyvidéki területen helyezkednek el, ezért csak a legtapasztaltabb sofőröknek ajánlott autóval közlekedniük Montenegróban. A bankok hétköznap délután 3 óra, hétvégén délután 1 óra után nem fogadnak ügyfelet. Ha valakinek utalást kell intéznie, adót kell fizetnie vagy pénzbírságot fizetne be, akkor ezt a postán teheti meg.

Ha a turista jó minőségű árut szeretne venni, akkor nehezen fog boltot találni, ugyanis azok 80%-a Kínából vagy Törökországból származó hamisítványokkal van tele. Ez leginkább olyan városokra jellemző, mint Kotor és Budva. Jó minőségű termékekért Podgorica városba kell menni.

Thaiföld: Rengeteg turista szeretné kipróbálni a híres thai masszázst, de csalódniuk kell, mert ez egyáltalán nem olyan pihentető, mint azt remélték. Egy rendkívül törékeny testalkatú turista arról számolt be, hogy egy nagyon erőskezű ember masszírozta meg, akinek minden „simogatása” felért egy ökölcsapással, az arcmasszázs pedig olyan érzés volt számára, mintha körmökkel kaparták volna az arcát.

A turisták nagyon szeretnek mopedeket vagy autót bérelni, ám ebben az esetben ügyelni kell arra, hogy ne az eredeti útlevelüket adják oda a bérbeadónak, hanem másolatot, mert az eredetit könnyen ellophatják, akkor pedig a turisták nem hagyhatják el a helyet.

Emellett arra is számítani kell, hogy megvádolják őket anyagi kárral, mert például őket hibáztatják, ha egy évekkel ezelőtt keletkezett karcolást vesznek észre a járművön. Ebben az esetben ki kell fizetni a kárt, és csak ezt követően kapják vissza a kauciót.

Aki taknyos vagy köhög, inkább ne utazzon Thaiföldre, mert a forró és párás éghajlat ront a tüneteken, az antibiotikumok pedig rendkívül drágák. Szintén a klíma az oka annak, hogy a thaiföldi nyaralás nem a legjobb választás a gyerekek számára.

Ciprus: Úszás közben előfordulhat, hogy az ember bizsergő érzést tapasztal a kezeiben, majd az egész testében. Ennek oka, hogy egy-egy vihar közben a medúzák túlságosan közel kerülnek a parthoz, a korallokhoz, amibe beleakad a csápjuk és leszakad. Bár így már nem része a medúzának, a csáp mégis csíp. A csípésre azért nem szabad legyinteni, mert később vöröses-sárga duzzanatok jelenhetnek meg a bőrön, valamint láz és viszketés jelentkezhet.

A ciprusi nyaraláshoz érdemes stranddal rendelkező szállodát választani, ugyanis ellenkező esetben olyan kellemetlen kalandokban lehet része a turistának, mint a vad helyeken való séta, szinte minden kényelmet nélkülöző strandok, koszos mellékhelyiségek vagy öltözők.

Vietnam: A csapvíz rendkívül rossz, ráadásul Vietnam sajátos éghajlata miatt kedvez a baktériumok és vírusok szaporodásának. A legjobb az, ha még a palackozott ivóvizet is felforralják, majd lehűtik a fogyasztás előtt.

Aki vásárolni indul, az vegyen fel egyszerű ruhát, mert a helyi eladók már az öltözék alapján messziről észreveszik, hogy kinél van több pénz, és átírják az árcédulákat, ha látják, hogy egy pénzesebb turista közeledik. Ez néha az illető szeme előtt is megtörténhet.

Egyiptom: Az egyiptomi nyaralásból szinte senki sem akarja kihagyni a tevegelést, ám ez olykor sokba kerülhet, mert a tevék tulajdonosai direkt betanítják az állatokat, hogy csak rájuk hallgasson, ezért előfordulhat, hogy kétszer kell fizetni azért, hogy valaki felszálljon és leszálljon a tevéről.

Egyiptomban szinte nincs is árcédula a termékeken, ez pedig a szupermarketekre is jellemző, ugyanis az eladók úgy gondolják, hogy a turisták mohó emberek, akiknek nincs anyagi problémájuk, ezért nyugodt szívvel adják drágábban nekik a termékeket.

(Forrás: vilagunk.hu)


Hozzászólások

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

Ezekre a helyekre mindenképpen érdemes ellátogatni egyedül, a barátokkal vagy az egész családdal!

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Így spórolhatsz az utazásszervezésen!

Tanácsok egyedül utazóknak

Tanácsok egyedül utazóknak

Erre a tíz dologra mindenképpen figyelned kell, ha egyedül vágsz neki a nagyvilágnak!

http://ujhazak.com