Törökországi járatokkal bővül a Wizz Air kínálata

A Wizz Air törökországi járatokkal bővíti a magyarországi kínálatát a következő hónapokban - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.Az új járatok közül a Budapestről naponta közlekedő isztambuli kezd a legkorábban, március 31-én. A többi gép úticélja Antalya, ahová május 24-től Budapestről hétfőnként, szerdánként és péntekenként, június 10-től Debrecenből keddenként és szombatonként indulnak a gépeik. A jegyeket már meg lehet venni a Wizz Air honlapján és a telefonos alkalmazásában - írták.
    

A légitársaság a múlt héten Szaúd-Arábiába indított két új járatot a magyar fővárosból, ezekkel együtt már 10 célállomásuk van Magyarországról a Közel-Keletre. Áprilistól a Perzsa-öbölnél található Dammámba is el lehet majd jutni a Wizz Air repülőivel. A kínálat tavaly bulgáriai, görögországi, németországi úticélokkal bővült, emellett Máltán leányvállalatot alapítottak, és ugyancsak 2022-ben az olaszországi bázisukat is bővítették.
    

A Wizz Air legutóbb közzétett adatai szerint 2023-as pénzügyi éve 2022. szeptemberrel zárult első fél évében utasforgalma 112 százalékkal, bevétele 149 százalékkal, működési eredménye 32,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A légitársaság adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) nyeresége az április és szeptember közötti időszakban 217,8 millió euróra emelkedett az előző évi 164,3 millió euróról, bevétele pedig 2,194 milliárd euróra nőtt 880,4 millió euróról. A vizsgált időszakban az utasforgalom 26,5 millióra emelkedett az előző év azonos időszakában mért 12,5 millióról, a kihasználtsági mutató 75,3 százalékról 86,9 százalékra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Európa legjobb útközbeni megállói 2026 nyarán

Európa legjobb útközbeni megállói 2026 nyarán

A Daytrip nyári foglalási adataiból derült ki, hogy hol szeretnek megállni a turisták.

Ne ijedj meg, ha átstartolást végez a járatod!

Ne ijedj meg, ha átstartolást végez a járatod!

Nem rendkívüli vészhelyzetről, hanem egy tudatos biztonsági manőverről van szó.

Ezeket az embertípusokat a legnehezebb elviselni utazáskor

Ezeket az embertípusokat a legnehezebb elviselni utazáskor

Mindig előfordulnak a repülőtereken és a repülőgépeken.

A légiutas-kísérők szerint így lesz sokkal könnyebb a repülés kisgyerekkel

A légiutas-kísérők szerint így lesz sokkal könnyebb a repülés kisgyerekkel

Tizenkét hasznos tipp a profiktól.

Okok, amelyek miatt sokan lekésik a csatlakozó járatokat

Okok, amelyek miatt sokan lekésik a csatlakozó járatokat

Tapasztalt légiutas-kísérő árulta el, hogy milyen hibákat követnek el az utasok.

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben az olcsó repülőjegy foglaláskor

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben az olcsó repülőjegy foglaláskor

Öt dologra kell nagyon figyelni, ha nem akarsz a vártnál nagyobb végösszeget fizetni.

Ezek az európai repülőterek nem készültek fel a nyári csúcsforgalomra

Ezek az európai repülőterek nem készültek fel a nyári csúcsforgalomra

A Ryanair szerint az EU új belépési/kilépési rendszere miatt lehetnek fennakadások.

Európa legjobb coolcation úti céljai 2026-ban

Európa legjobb coolcation úti céljai 2026-ban

Ezekre a helyekre érdemes utazni, ha menekülnél a hőség elől.

Ezek az úti célok különösen erős hatással vannak az emberekre

Ezek az úti célok különösen erős hatással vannak az emberekre

Egy friss felmérésből kiderült, hogy mely helyek változtatják meg a leginkább az utazókat.

Felesleges palackozott vízre költeni Skóciában

Felesleges palackozott vízre költeni Skóciában

Sokan rajonganak a skót csapvízért.

http://ujhazak.com