Továbbra is Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb turista Spanyolországba

Továbbra is Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb turista Spanyolországba, az elmúlt évben 18,5 milliónyian, 1,6 százalékkal többen, mint 2017-ben - közölte éves turisztikai jelentésében a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.A beszámoló szerint összesen 82,8 millió külföldi turistát fogadott a dél-európai ország tavaly, amely rekordnak számít, ahogy azt korábban már bejelentette Reyes Maroto turizmusért felelős spanyol miniszter. Az INE jelentésében hangsúlyozta: 2018 egymás után már a hatodik olyan év volt, amikor az országba látogató turisták száma rekordot döntött.

   
A második legtöbb látogató, 11,4 millió, Németországból érkezett, őket a francia turisták követték, 11,3 millió. A sorrendben ugyan csak a hatodik helyen szerepel az Egyesült Államok 2,9 millió turistával, azonban az ő arányuk nőtt a legnagyobb mértékben, 11,8 százalékkal 2017-hez viszonyítva. Még mindig Katalónia számít az első számú turisztikai célpontnak, 19,1 millió utazó választotta, épp annyi mint egy évvel korábban.
    

A második helyen a Baleár-szigetek végzett 13,9 millió turistával, ami 0,5 százalékos növekedés egy év alatt. A harmadik leglátogatottabb térség a Kanári-szigetek volt 13,9 millió turistával, és 3,3 százalékos növekedéssel 2017-hez képest. Az INE összesítése szerint a külföldi turisták tavaly 89,8 milliárd eurót költöttek Spanyolországban, és a turizmus tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 11,7 százalékát tette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Öt csodás európai falu, amit tökretesznek a látogatók.

Európa túlértékelt látnivalói

Európa túlértékelt látnivalói

Kilenc látnivaló, amit érdemes elkerülni 2026-ban.

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Hét európai város, ahol életre szóló élmény az évbúcsúztatás.

A világ 10 legkoszosabb városa

A világ 10 legkoszosabb városa

Budapest is szerepel a listán.

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

http://ujhazak.com