Új járatot indít a Wizz Air Budapest és Abu-Dzabi között

Új járatot indít Budapest és az Egyesült Arab Emírségek fővárosa között a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság június 3-ától.A légitársaság hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szeptember végéig hétfőn és vasárnap, majd hétfőn, szerdán és pénteken is közlekednek a társaság Airbus A321neói Abu-Dzabiba, ezzel a Wizz Air lett az első európai fapados légitársaság, amely járatot nyit a fővárosba. A társaság Budapest mellett Bukarestből, Kolozsvárról, Katowicéből és Szófiából is elérhetővé teszi Abu-Dzabit.

    
Korábbi közlések szerint a Wizz Air új leányvállalatot hoz létre az emírségekben, amely várhatóan az év második felében kezdi meg a működését, a tervek szerint elsősorban azokra a közép-, kelet- és nyugat-európai piacokra indít járatokat, ahol az anyavállalat ma is sikeresen működik, illetve hosszú távon az indiai szubkontinensre, a Közel-Keletre és Afrikába is szeretne járatot nyitni.
    

Az Egyesült Arab Emírségek március végén rendelte el a polgári kereskedelmi repülés felfüggesztését, ez a határozat most is érvényben van. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója azt mondta, amennyiben feloldják a korlátozást, úgy a gépek már júniustól repülhetnek Abu-Dzabiba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Tíz úti cél, ahol nem kell tartanod a túlzsúfoltságtól.

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

A Berkshire Hathaway Travel Protection állította össze a rangsort.

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Az Expedia Group felmérése mutatja meg, hogy mely irányok határozhatják meg a turizmust az évben.

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Csodás helyek, amelyeket hamarosan eláraszthatnak a turisták.

http://ujhazak.com