Utazási irodák szövetsége: minimális lemondás érkezett az irodákhoz

Minimális eddig a koronavírus miatti útlemondások száma ami az utazási irodákhoz érkezett, az érdeklődők inkább telefonon kérnek felvilágosítást a járvány miatti intézkedésekről - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke az MTI érdeklődésére hétfőn.Hozzátette: az irodák az olasz fejleményeket követően igyekeznek minél rugalmasabban alkalmazkodni a helyzethez. Amennyiben szükséges, alternatív útvonalakon biztosítják az utazásokat, illetve mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szolgáltatók elfogadják adott esetben az átfoglalási kéréseket.

    
Az országos tisztifőorvos hétfői közlése szerint mérik az új koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren. A koronavírus-járvány december közepén indult Kínából. A hivatalosan COVID-19 névvel jelölt vírusfertőzés már több mint hetvenezer embert megfertőzött szerte a világban, több mint kétezren pedig meghaltak a kórban.


A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége továbbra is a kínai Hupej tartományban történt. Több országban, Kuvaitban, Bahreinben és Afganisztánban is megjelent a kínai Vuhanból indult koronavírus, Olaszországban a múlt hétvégén robbanásszerűen megugrott a megbetegedések száma.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A legjobb szóló úti célok 2026-ban

A legjobb szóló úti célok 2026-ban

Tíz európai város, ahova nyugodtan elutazhatsz egyedül.

Ebben a hónapban érdemes szállást foglalnod a népszerű városokban

Ebben a hónapban érdemes szállást foglalnod a népszerű városokban

A Hotels.com friss adataiból kiderül, hogy mikor esik be a szállások ára.

Irány Zürich, ha stresszmentes miniüdülésre vágysz!

Irány Zürich, ha stresszmentes miniüdülésre vágysz!

Néhány nap alatt bejárható városok.

Elhagyatott szellemvárosok

Elhagyatott szellemvárosok

Hátborzongató múltról mesélnek az elnéptelenedett települések.

Ezeket a mondatokat, szavakat soha ne mondd útlevél-ellenőrzésnél!

Ezeket a mondatokat, szavakat soha ne mondd útlevél-ellenőrzésnél!

Ne próbálj viccelni a határőrökkel, mert komoly bajba keverheted magad!

Ingyenes nyaralást lehet nyerni Finnországba

Ingyenes nyaralást lehet nyerni Finnországba

Március 29-ig kell beadni a pályázatot.

Egy nap alatt felfedezheted a tavaszi Tatát

Egy nap alatt felfedezheted a tavaszi Tatát

Belföldi úti célok, ha kiruccannál egy kicsit.

Tíz gyönyörű sziget, ahova mindenki szeretne eljutni egyszer

Tíz gyönyörű sziget, ahova mindenki szeretne eljutni egyszer

Te melyik mesés szigetre utaznál el?

Mesterséges intelligenciával elkövetett utazási csalások

Mesterséges intelligenciával elkövetett utazási csalások

Már most nagy károkat okoznak a mesterséges intelligenciához köthető átverések.

Szijjártó Péter: korlátozottan megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről

Szijjártó Péter: korlátozottan megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről

Korlátozottan megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről, a Flydubai délután már Magyarországra is járatot indít – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.

http://ujhazak.com