Veszélyes légitársaságok 2019-ben

A hét csillagból csak kettőt kaptak ezek a légitársaságok.Az AirlineRatings.com állította össze azt a listát, amelyen a világ legveszélyesebb légitársaságai szerepelnek. Az egytől hétig terjedő minősítési skálán az alábbi légitársaságok csupán két csillagot kaptak.

Bluewing Airlines: A 2002 óta működő Bluewing Airlines központja a Zorg en Hoop Airport Paramaribóban. A kicsinek nevezhető légitársaság Brazília belső vidékeire, a Karib-térségbe, Guyanába, Venezuelába és Suriname-be szállít utasokat, míg az Európai Unió többször is tiltólistára tette, 2015 óta pedig ki van tiltva annak légteréből.

Ennek oka, hogy a Bluewing Airlines rengeteg biztonsági problémája már olyan halálos balesetekhez is vezettet, amikben az utasok és a személyzet is életét vesztette.

SCAT Airlines: Az 1997 óta létező légitársaság Kazahsztán főbb városai és a környező országok jelentősebb repterei között közlekedik. A SCAT Airlines egyik gépe Kokshetauból Almaty-ba tartott, amikor 21 utassal a fedélzetén, lezuhant. Mindenki meghalt.

A légitársaság járataival már több kisebb baleset is előfordult, ráadásul a mai napig nem rendelkezik nemzetközi biztonsági tanúsítványokkal.

Aeroflot: Az 1923-ban alapított légitársaság múltjában volt olyan időszak, amikor még a világ legbiztonságosabb légitársaságai közé sorolták, ám mostanában ez egyáltalán nem mondható el róla. Az Aeroflot legsötétebb éve az 1973-as volt, amikor számos baleset érte, amelyekben összesen 780 ember halt meg.

Az Aeroflot gépeit a következő években is érték balesetek, amelyek során 1974-ben 21, 1975-ben pedig 19 ember veszett oda.

Merpati Airlines: Az indonéz kormány 1962-ben alapította az ország második légitársaságát, az Merpati Airlinest, ami az anyagi gondok miatt egy ideje nem teljesít utasszállítási szolgáltatásokat, de most a kormány ígéretet tett arra, hogy több pénz befektetésével fogja segíteni a légitársaságot, hogy annak járatai újra közlekedhessenek.

A Merpati Airlines gépeit ért eddigi balesetekben több, mint 50 ember halt meg, a megbízhatatlansága miatt pedig egyik európai ország légterébe se léphetnek be a repülőgépei.

Nepal Airlines: Nepál első légitársaságát 1958-ban alapították, elsősorban belföldi közlekedés céljából. Napjainkban több, mint 40 úti célja közül 7 nemzetközi, ám az Európai Unióba nem repülhet, mert onnan minden más nepáli légitársasághoz hasonlóan, a Nepal Airlines is ki van tiltva.

A légitársaság gépeit az 1960-as években több baleset érte, amelyekben utasok és a személyzet vesztette életét. A legutóbbi szerencsétlenség 2014-ben következett be, amikor a Joomla felé tartó járat lezuhant. A tragédia 18 ember életét oltotta ki.

A Nepal Airlinest a világ egyik legveszélyesebb légitársaságai közé sorolják, ugyanis alig akad olyan nemzetközi biztonsági tanúsítvány, aminek megfelel.

Lion Air: 2000-ben kezdte meg a működését a legnagyobb privát üzemeltetésű légitársaság, ami a legrosszabb biztonsági eredményeket tudhatja a magáénak. A Lion Air gépeit több, mint nyolcszor érte komoly baleset, de halálos eddig még soha.

2012-ben vizsgálatoknak vetették alá a pilótákat és a legénységet, mert attól féltek, hogy kristálymágia befolyása alatt állnak. A légitársaságot kitiltották az Európai Unióból, 2015-ben pedig a Közlekedésügyi Minisztérium befagyasztotta a Lion Air 53 járatát.

Daallo Airlines: Biztonság, kiszolgálás és tisztaság szempontjából is az egyik legrosszabb légitársaságnak tartják az utasok a Daallo Airlinest. A szomáliai alapítású légitársaság székhelye Dubaiban található.

A Dzsibuti-Ambouli Nemzetközi Repülőtéren működő Daallo Airlines járatai az Arab-félszigeten és a Szomáliai-félszigeten közlekedik. Habár a járatait érte már néhány komolyabb baleset, mégis a biztonsági nyilvántartás szerint ezek egyikének sem volt halálos áldozata.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

Ezekre a helyekre mindenképpen érdemes ellátogatni egyedül, a barátokkal vagy az egész családdal!

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Így spórolhatsz az utazásszervezésen!

Tanácsok egyedül utazóknak

Tanácsok egyedül utazóknak

Erre a tíz dologra mindenképpen figyelned kell, ha egyedül vágsz neki a nagyvilágnak!

http://ujhazak.com