Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A kellemes őszi időjárás, a számtalan programlehetőség és a SZÉP-kártya együttesen ismét rekordszámban mozgatta meg az utazókat: az október végi, november eleji időszakban a szálláshely-szolgáltatók kiemelkedő vendégforgalmat könyvelhettek el - hívta fel a figyelmet szerdán kiadott elemzésében a Visit Hungary.A Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján közölte: az őszi iskolaszünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5 százalékkal több vendégnek örülhettek, mint egy éve ilyenkor.

A színpompás tájak, szüreti programok és a wellnesslehetőségek idén is sokakat csábítottak útra. A magyar szálláshelyeket a tanítási szünet idején így 27,1 milliárd forintnál is magasabb bevétel gazdagította, ami 3,7 százalékkal haladja meg a tavalyi őszi vakációban mért értéket. A vendégek döntő többsége, csaknem 306 ezer utazó a hoteleket választotta, a 617 ezer szállodai vendégéjszaka az összes forgalom 58 százalékát adta.

Ezen belül a négycsillagos kategória bizonyult a legnépszerűbbnek, ahol a vendégéjszakák 61 százalékát töltötték. Számottevő forgalmat bonyolítottak a magánszálláshelyek is, ahová a vendégek 30 százaléka érkezett.

Budapest színes programkínálatával továbbra is népszerű célpont volt, a vendégforgalom 39 százaléka a fővároshoz kötődött. Az itt megfordult 203 ezer vendég 421 ezer vendégéjszakával a tavalyinál 8 százalékkal több, 11,2 milliárd forint bevételt hozott a szálláshelyeknek. Budapest nem csak a nemzetközi vendégek körében volt keresett, a hazai turisták is szívesen látogatták, számuk 17,5 százalékkal felülmúlta a tavalyi szünetben mért adatokat, amely a legdinamikusabb változás volt az őszi szünetben.

Az őszi vakáció nyertesei ezzel együtt ismét a vidéki szálláshelyek lettek, amelyekben közel 16 milliárd forintot hagytak a vendégek. A 325 ezer utazó, aki Budapesten kívül pihent, elsősorban a fürdővárosok, tóparti és hegyvidéki desztinációk szálláshelyein összesen 639 ezer vendégéjszakát töltött el. A hazai utazók kedvenc vidéki úti céljainak toplistáját ezúttal Zalakaros, Gyula, Eger, Hajdúszoboszló és Hévíz vezette, a külföldi vendégek körében pedig Hévíz, Bük, Sárvár, Debrecen és Hajdúszoboszló volt a népszerűség sorrendje.

Vidéken csaknem minden negyedik foglalás három- vagy ennél több főre szólt, ami jól mutatja, hogy az őszi szünet igazi belföldi családi utazási szezonná vált. A látogatók korosztály szerinti megoszlását tekintve a Balatonon és a Sopron-Fertő, valamint a Tokaj és Nyíregyháza turisztikai térségben volt a legmagasabb a gyermekek aránya, ahol a legfiatalabbak a vendégek közel negyedét tették ki. A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

A SZÉP-kártya továbbra is ösztönző szerepet játszik a belföldi turizmusban: a legmagasabb felhasználásnak a balatoni, a Mátra-Bükk térségi és a Budapest környéki szálláshelyeken örülhettek. A SZÉP-kártya költések aránya különösen jelentős volt Sopron-Fertő (18 százalék) és Mátra-Bükk (14 százalék) turisztikai térség szállásszolgáltatóinál.

Október 25-e volt a tanítási szünet legforgalmasabb napja: ezen a napon országosan mintegy 190 ezer vendégéjszakát töltöttek el az utazók, ami a teljes időszak vendégéjszaka-forgalmának 18 százalékát tette ki. A szálláshelyi költések értéke pedig elérte a 4,6 milliárd forintot, ami a szünet teljes bevételének 17 százalékát jelentette.

Az októberi hosszúhétvége és az őszi szünet forgalmi eredményei ígéretes számokat vetítenek előre a hónap egészére is. A jó eredmények nemcsak azért fontosak, mert az utazás élményeket és feltöltődést nyújt, hanem azért is, mert a szektor Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő húzóágazata, amelyhez több mint 400 ezer magyar család megélhetése kötődik.

Egy erős őszi szezon jó alapot teremt a téli időszakra és az adventi hetekre - írta a Visit Hungary.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezeket a mondatokat, szavakat soha ne mondd útlevél-ellenőrzésnél!

Ezeket a mondatokat, szavakat soha ne mondd útlevél-ellenőrzésnél!

Ne próbálj viccelni a határőrökkel, mert komoly bajba keverheted magad!

Ingyenes nyaralást lehet nyerni Finnországba

Ingyenes nyaralást lehet nyerni Finnországba

Március 29-ig kell beadni a pályázatot.

Egy nap alatt felfedezheted a tavaszi Tatát

Egy nap alatt felfedezheted a tavaszi Tatát

Belföldi úti célok, ha kiruccannál egy kicsit.

Tíz gyönyörű sziget, ahova mindenki szeretne eljutni egyszer

Tíz gyönyörű sziget, ahova mindenki szeretne eljutni egyszer

Te melyik mesés szigetre utaznál el?

Mesterséges intelligenciával elkövetett utazási csalások

Mesterséges intelligenciával elkövetett utazási csalások

Már most nagy károkat okoznak a mesterséges intelligenciához köthető átverések.

Szijjártó Péter: korlátozottan megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről

Szijjártó Péter: korlátozottan megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről

Korlátozottan megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről, a Flydubai délután már Magyarországra is járatot indít – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.

Egy utazási szakértő elárulta, hogy melyik hónapban hova érdemes utazni

Egy utazási szakértő elárulta, hogy melyik hónapban hova érdemes utazni

A saját tapasztalatai, az időjárási viszonyok és a helyi lehetőségek alapján állította össze az ajánlóját Rob On The Beach.

A legszebb arcát mutatja tavasszal Umbria

A legszebb arcát mutatja tavasszal Umbria

Kilenc úti cél, amely ideális a tavaszi olasz utazáshoz.

Ezekben az európai városokban rabolják ki a legtöbb turistát

Ezekben az európai városokban rabolják ki a legtöbb turistát

Az Atmos rangsorából kiderül, hogy hol leselkedik a legnagyobb veszély a turistákra.

Ezek most a legvendégszeretőbb városok

Ezek most a legvendégszeretőbb városok

Megvannak a 14. Annual Traveller Review Awards díj nyertsei.

http://ujhazak.com