A bíróság elutasította a Nirvana Nevermind-albumának csecsemőfotója miatt indított keresetet

Egy kaliforniai bíró elvetette a Nirvana együttes ellen benyújtott keresetet, amelyben Spencer Elden kártérítést kért azért, amiért meztelen csecsemőkori képét használták fel a banda híres Nevermind című albumának borítóján.A nevezetes képen Elden egy úszómedencében meztelenül lebeg a víz alatt. A baba előtt a vízben egy horogra akasztott egydolláros bankjegy úszik. A kompozíció az általános értelmezés szerint a kapitalizmusra utal: a néző úgy érzi, a gyerek örömmel úszik a pénz felé.
    

A BBC News cikke felidézte, hogy Elden tavaly perelte be a Nirvanát arra hivatkozva, hogy a meztelen kép nem más, mint gyermekpornográfia. A most 30 éves Elden pedig keresetében azt állította, hogy a híres fotó "rendkívüli és folyamatos érzelmi stresszt" okozott neki, ami számára anyagi veszteséggel járt és az életkedvét is csorbította.
    

A keresetben mások mellett Dave Grohltól és Krist Novoselictől, a zenekar még élő tagjaitól, Courtney Love-tól, Kurt Cobain elhunyt énekes özvegyétől, Guy Osearytől és Heather Parrytől, Cobain hagyatékának kezelőitől, Kirk Weddle fotóstól és Robert Fisher borítótervezőtől kért kártérítést. A Nirvana decemberben támadta meg a keresetet arra hivatkozva, hogy Elden vádjainak nincs semmi alapja. Ügyvédjeik szerint "Elden állítása, miszerint a Nevermind album borítóján lévő fénykép +gyermekpornográfia+, nem tekinthető komolynak". Megjegyezték: bárki, aki a lemez egy példányát birtokolja, "Elden elmélete szerint gyermekpornográfia birtoklásának bűntettében" lehetne bűnös.
    

Az ügyvédek rámutattak, hogy Elden mindeddig csak élvezhette azt a népszerűséget, amit az jelentett számára, hogy ő volt a "Nirvana-baba". Honoráriumért többször is újrafotózták vele a borítóképet, az album címét is a mellkasára tetováltatta, az eBay-en az album borítójának dedikált példányait árulja, és hírnevét nőkkel való ismerkedésre is felhasználja - sorolták az együttes védői.
    

A védelem azt is megemlítette, hogy az ügy egyébként is már 2011-ben elévült, ezért nem is lehet miatta perelni. Elden jogi képviselői viszont azzal érveltek, hogy az elévülés nem alkalmazható, amíg a Nevermindot a jelenlegi formájában árulják. "A gyermekpornográfia nem elévülő bűncselekmény" - mondta az ilyen ügyekkel foglalkozó Marsh Law ügyvédi iroda képviselője tavaly a Variety-nek.
    

Elden jogi képviselőinek december 30-ig kellett volna válaszolnia a Nirvana elutasító indítványára, de a határidőt elmulasztották. Ennek eredményeképpen Fernando M. Olguin bíró elutasította az ügyet, de "módosítási engedéllyel", ami azt jelenti, hogy Eldenéknek január 13-ig van idejük, hogy a megfelelő változtatásokkal újra benyújtsák az ügyben a keresetüket.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

Rejtélyes zenészek és együttesek

Rejtélyes zenészek és együttesek

Tíz híres előadó különös legendája.

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

http://ujhazak.com