A BJC ingyenes dzsesszesttel ünnepli 18. születésnapját

Ingyenes eseménnyel, két koncerttel, majd egy ezeket követő jam sessionnel ünnepli fennállása 18. évfordulóját a Budapest Jazz Club (BJC) január 10-én, szombaton.A Budapest Jazz Club 2007-es indulását követően a főváros térképén rövid időn belül meghatározó találkozási ponttá és vibráló kulturális központtá vált, amit többek között a világsztárokat felvonultató sorozatának, és az Európában egyedülálló, hetente öt alkalommal rendezett ingyenes Jam Session estjeinek is köszönhet - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A két említett sorozat mellett tavaly sem maradtak el az ismert hazai színművészeket fókuszba állító Encore!

széria zenés estjei, és havonta egy-egy alkalommal vasárnaponként musical, színházi és családi programok is helyet kaptak a klub színpadán. A közlemény kiemelte: a felsoroltak mellett továbbra is a dzsessz maradt középpontban.

Tavaly több mint 650 koncert alkalmával találkozhatott a közönség a műfaj pályakezdő és neves képviselőivel, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiataljaiból álló formációktól a legismertebb hazai fellépőkön keresztül a nagyformátumú big band koncertekig.

A tizennyolcadik születésnap megünneplését és az ilyenkor megszokott fesztiválhangulatot két kiemelkedő hazai dzsesszformáció, majd a koncerteket követő Jam Session garantálja.

Január 10-án 20 órától először a Szakcsi Lakatos Béla Trio játszik a BJC színpadán. A fiatalabb generáció egyik legmeghatározóbb dzsessz-zongoristájának játékát a gazdag harmóniavilág, a technikai magabiztosság és a tradíciók iránti tisztelet jellemzi, miközben markánsan jelenik meg benne a kortárs dzsessz friss szemlélete.

21 óra 30 perctől a dzsesszt a roma zenei hagyományokkal és a kortárs improvizációval ötvöző East Gipsy Band következik. Zenéjük egyszerre szenvedélyes és kifinomult, amelyben a virtuozitás és a mély érzelmi töltet természetes egységet alkot. A formáció rendszeres fellépője hazai és nemzetközi színpadoknak.

A születésnapi est záróeseményét 22 óra 30 perctől a Nagy Iván Classic Jam feat. Bényei Tamás & Szalóky Béla jelenti. Nagy Iván a Harlem Stride-tól a Swing korszakig tartó, tehát a műfaj tradicionális évtizedeinek legismertebb számai közül válogat egy különleges jam session keretében, amelyre két sztárvendéget is meghívott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com