A Carson Coma zenekar kapta a klipszemle fődíját

A Carson Coma zenekar kapta a fődíjat a 4. Magyar Klipszemle díjátadóján, amelyet csütörtök este rendeztek meg a budapesti Akvárium klubban - közölték a szervezők az MTI-vel.A rendezvényen, amelynek házigazdája Hajós András és Fluor volt, harminc szakmabelit díjaztak.
Az Akváriumban megtartott gálán a versenybe benevezett több mint 600 klipből a 118 legjobbat vetítették le. A fellépők között volt Henri Gonzo, Lóci, Bérczesi Robi, Odett és Szakács Gergő is - írták.

    
A legjobb alakítás díját a Platon Karataev együttes Ocean című klipje vitte el, a legjobb szöveges videoklip díja a Van filmzenekar Mindig ez című munkájáé lett, a rendezés díját a Punnany Massif Láv című klipje kapta, a legjobb animáció pedig a Beat Dis zenekar I Will Stay Again című klipje lett. A legjobb klip díját a Carson Coma videója, a Song About My Grandma vitte el, amely ezen kívül megkapta a legjobb operatőri munkának járó trófeát és a zsűri különdíját is. A fődíj 1,5 millió forint értékű eszköz- és erőforrás-támogatás volt a CineSuper és a Kraft jóvoltából.
    

A zsűri munkájában mások mellett Péterfy Bori, Pálfi György, Miki357 és Éder Krisztián is részt vett - számolt be róla a közlemény. A közönségdíjat Hundred Sins és Azahriah klipje, az Oye kapta, a szervezők különdíját pedig Mankind klipje, a Rot érdemelte ki. A magyar klipipart ünneplő rendezvényt először 2015-ben rendezték meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

http://ujhazak.com