A Georg Solti Akadémia növendékei mutatkoznak be az Operaházban

Az olaszországi Georg Solti Akadémia növendékei mutatkoznak be vasárnap a Magyar Állami Operaházban.A Cosi fan tutte, A sevillai borbély, a Szerelmi bájital, a Traviata, a Faust, a Carmen, a Bohémélet és a Turandot népszerű részletei is felcsendülnek azon a gálaesten, amelyet a Georg Solti Akadémia rendez fiatal tehetségei számára a Magyar Állami Operaházzal együttműködésben.

Az esten az Opera Zenekart Tóth Sámuel Csaba vezényli - közölte a dalszínház az MTI-vel. A Solti-gála a jövő sztárjaival című hangversenyen színpadra lép William Desbiens francia-kanadai bariton, Wallis Giunta ír-kanadai mezzoszoprán, Emma Kajander finn-svéd szoprán, Eva Rae Martinez kolumbiai-amerikai szoprán, Hongrui Ren kínai tenor, Gosh Sargsyan örmény basszus és Etina Saulite lett mezzoszoprán.

A fellépők közé meghívást kapott Alex Veresak ukrán basszista, a Magyar Állami Operaház Marton Éva OperaStúdiójának egyik új tagja is, aki 2021-ben és 2023-ban is részt vett a Georg Solti Akadémia kurzusain.

A koncert az Opera és a Georg Solti Akadémia együttműködésének második nagy állomása. A két intézmény a tavalyi, az akadémia alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett gálakoncertet követően jelentkezik újabb közös estjével.

Solti György, a 20. század egyik legnagyobb hatású karmestere mindig kiemelt figyelmet fordított a fiatal tehetségek támogatására. Ezt a hagyományt viszi tovább a mások mellett Valerie Solti, a karmester özvegye által 2004-ben alapított Georg Solti Akadémia, amely nemzetközi szinten elismert mesterkurzusokkal, valamint fellépési lehetőségekkel segíti az opera jövőjének legígéretesebb művészeit.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com