A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

Minden idők egyik legfontosabb heavy metál zenekara újra koncertet ad Magyarországon. A brit Judas Priest négy év után jön újra, és szeptember 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.A legendás zenekar ezen a nyáron Faithkeepers című turnéjával járja Európát. A Judas Priest legutóbbi, 19. stúdióalbuma, az Invincible Shield 2024-ben jelent meg, ezt egy teltházas világkörüli turné követte.

A zenekar tavaly először Dél-Amerikában játszott hatalmas tömegek előtt, majd Európa következett, végül ősszel közös amerikai turnét tettek Alice Cooperrel - szerepel a szervező Live Nation MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A Judas Priest ugyan 2012-ben elbúcsúzott a közönségtől, 2013 végén mégis újra összeállt, és azóta is aktív.

A csapat Birminghamben alakult 1969-ben, több mint 50 millió albumot adott el világszerte, és megkapta a legjobb metál előadónak járó Grammy-díjat. A 2011-2012-es búcsúturnén (amely a Sziget fesztivált is érintette) a klasszikus felállás négy tagja, Rob Halford (ének), Glenn Tipton (gitár), Ian Hill (basszusgitár) és Scott Travis (dob) szerepelt, a koncertsorozat előtt visszavonult K.K. Downing helyett már Richie Faulkner gitározott, aki azóta is a zenekar tagja.

Az együtteshez olyan hatalmas sikerek fűződnek, mint a Victim of Changes, a Diamonds and Rust, a Turbo Lover, a The Green Manalishi, a Breaking the Law, a Painkiller vagy a Hell Bent for Leather. Rob Halford, a Judas Priest frontembere volt az, aki tetőtől talpig bőrbe és fémbe öltözve a heavy metál divatot elindította. Színpadi megjelenésével és négyoktávos, elképesztő énekével ő a műfaj történetének egyik legkarizmatikusabb énekese.

A Judas Priest több anyagával is szerepel az amerikai Rolling Stone magazin minden idők 100 legjobb metál albumának listáján. 2020-ban fennállásuk 50. évfordulóját ünnepelték, de a pandémia és Richie Faulkner egészségügyi problémái miatt a turnét 2022-re halasztották. A jubileumi koncertkörút végül Budapestre, a Sportarénába is eljutott.

Szintén 2022-ben a Priest tagjai - Rob Halford, Glenn Tipton, Ian Hill és Scott Travis - bekerültek a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, ahol Alice Cooper iktatta be őket. 2025-ben a Priest ötödik Grammy-jelölését is megkapta Crown of Horns című daláért.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com