A koreai lesz a vendégnyelv a jövő évi Avignoni Fesztiválon
Az Avignoni Fesztiválon 2026-ban a koreai lesz a vendégnyelv - jelentette be hétfőn Tiago Rodrigues művészeti igazgató, aki az utolsó hetéhez érkezett idei seregszemlét igazi közönségsikerként értékelte, mivel a látogatottság tíz éve a legmagasabb.
"A nemzetközi színházi fesztivál jövőre a koreai félszigetet és azt a nyelvet helyezi a középpontjába, amely a kultúrának köszönhetően nagyon globális lett, még ha nem is ismert" - fogalmazott Tiago Rodrigues a dél-franciaországi Avignonban tartott sajtótájékoztatóján.
"Nagyon érdekes látni, hogy ez a nyelv, amely kicsinek mondható, és egy távoli kis országból származik, teljesen elterjedt a bolygón, a kultúra, a mozi, a televíziós sorozatok, a zene és az irodalom révén" - tette hozzá a portugál rendező, kiemelve Han Kang dél-koreai írónőt, aki 2024-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.
Az Avignoni Fesztivál, amely 25 éve nem látott vendégül művészeket a koreai félszigetről, jövőre a "kevésbé ismert" koreai előadóművészetet is igyekszik majd a középpontba állítani, és "az előítéleteken túl egy társadalmat mutat be, annak minden összetettségével együtt" - hangsúlyozta a művészeti igazgató. A három éve kinevezett igazgató 2023-ban az angolt, 2024-ben a spanyolt, idén pedig az arab nyelvet helyezte a művészeti találkozó középpontjába.
A világ egyik legjelentősebb és Európa legnagyobb színházi találkozójának idei hivatalos programja július 5. és 26. között 42 előadást, köztük 32 világpremiert mutat be. Öt nappal a 79. fesztivál vége előtt a hivatalos programok produkciói 96,5 százalékos látogatottságot értek el, amire 2016 óta nem volt példa.
Az igazgató ugyanakkor aggodalmának adott hangot a kultúrát is érintő várható költségvetési megszorítások miatt. Bár a fesztivál állami támogatása jövőre is biztosított, Tiego Rodrigues szerint "az előadóművészeti élet egésze bizonytalanná" vált Franciaországban. "Nem egyszerűen szolidárisak vagyunk, hanem aggódunk" - fogalmazott.
Mintegy 15 arab művész, főként koreográfusok és zenészek mutatkozhattak be idén az Avignoni Fesztiválon, amely az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektet a táncelőadásokra.
A legnagyobb visszhangot és látogatottságot azonban a kortárs európai színház legelismertebb rendezőinek előadásai vívták ki, köztük Thomas Ostermeier rendezése az avignoni Opéra Színházban. A német rendező az igazság fogalmát vizsgálta Ibsen A vadkacsa című művében, amelyet a berlini Schaubühne társulatával vitt színre, miközben a párizsi Comédie-Française társulata Paul Claudel A selyemcipő című drámáját mutatta be a Pápai palota díszudvarán a leköszönő igazgató, Eric Ruf rendezésében. Az egykori boulboni kőbányában kialakított játszóhelyen pedig Jacques Brel belga énekes előtt tisztelgett táncelőadásával Anne Teresa de Keersmaeker világhírű koreográfus-táncos és Solal Mariotte breaktáncos.
(Forrás: MTI)
"A nemzetközi színházi fesztivál jövőre a koreai félszigetet és azt a nyelvet helyezi a középpontjába, amely a kultúrának köszönhetően nagyon globális lett, még ha nem is ismert" - fogalmazott Tiago Rodrigues a dél-franciaországi Avignonban tartott sajtótájékoztatóján."Nagyon érdekes látni, hogy ez a nyelv, amely kicsinek mondható, és egy távoli kis országból származik, teljesen elterjedt a bolygón, a kultúra, a mozi, a televíziós sorozatok, a zene és az irodalom révén" - tette hozzá a portugál rendező, kiemelve Han Kang dél-koreai írónőt, aki 2024-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Hozzászólások