A Magyar Zene Háza alapérzéseit mutatja be egy jótékonysági koncert

A Magyar Zene Háza-projekt alapérzéseit fogja tolmácsolni a december 16-i koncert a BMC-ben, amelyre a Jónak lenni jó! műsor által támogatott cukorbeteg gyerekeket hívják meg - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.Az üzenet a cukorbeteg gyerekek szórakoztatása mellett az is, hogy közös muzsikálás legyen, mint majd a Magyar Zene Házában. A koncert demonstráció, felhívás arra, hogy fedezzük fel a hangokat - mondta Batta András, a Magyar Zene Háza szakmai vezetője.

    
Kifejtette, hogy az elhangzó zajszimfóniát azokból a videókból állítják össze, amelyeket bárki beküldhetett a környezetében található tárgyak megszólaltatásával. Batta András hozzátette: a tervek szerint a 2020 végére megvalósuló Magyar Zene Házával szeretnék éreztetni, hogy a zenét mindig együtt játszották a különböző társadalmakban; a majdani állandó kiállításon rögtön az előtérben lesznek dobok, amelyeket bárki megszólaltathat, együtt játszva is.
   

 "Az épület közvetlen és közvetett értelemben is egy nyitott, befogadó intézmény lesz, amely nemcsak azt szeretné visszaadni az embereknek, amit a zene ismerete okoz, hanem azt is, amit a zene csinálása" - jegyezte meg a szakmai vezető. Mint elhangzott, december 16-én délelőtt a BMC-ben a zajszimfónia előadása mellett a Virtuózokból ismert Boros Misi zongorázni fog, és lesz mese, karácsonyi játék is Róka Szabolcs vezetésével.
    

Batta András azt mondta, a Magyar Zene Háza is szeretné felkarolni a rászorultakat, a tehetségeket. A modern épületben nem csak profi zenészek fognak fellépni, meghívnak amatőr együtteseket, kórusokat is. Hozzátette: le kell vetni a gátlásokat, amelyeket a zenetörténet során a komponisták és a közönség között felállítottak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com