A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a csiangszui zenei fesztivál programját
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.Az együttes hétfőn és kedden adott hangversenyt a 2017-ben átadott mintegy 1500 férőhelyes Csiangszui Előadóművészeti Központ hangversenytermében. A hétfői koncerten Kodály Galántai táncok és Bartók III. zongoraversenye, majd Csajkovszkij VI. szimfóniája hangzott el. A hangversenyen jelen volt a sanghaji magyar főkonzul és a kulturális attasé. A zenekar második koncertjén Beethoven három műve szólalt meg - közölte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Müpa szerdán az MTI-vel.
Hamar Zsolt zeneigazgató a műsor kiválasztásánál fontosnak tartotta, hogy a kínai közönség körében jól ismert és kedvelt Csajkovszkij-művek és Beethoven-szimfóniák mellett bemutassák a két kiemelkedő magyar szerző egy-egy alkotását is. A fesztiválnyitó előadás a Csiangszui Előadóművészeti Központ és a Müpa együttműködésében valósult meg. A Müpa 2019/20-as évadának együttesét, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart a hazai közönség legközelebb április 24-én a Müpában hallhatja Verdi Reqiuemjével Kobajasi Kenicsiró vezényletével, Sümegi Eszter, Ulbrich Andrea, Brickner Szabolcs, Cser Krisztián énekművészek, valamint a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba) közreműködésével.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások