A P. Mobil két turnét futtat tavasszal

Tavaszi zsongás címmel két országos turnét is lebonyolít tavasszal a P. Mobil. A több mint 50 éve létező hard rock csapat folytatja tavalyi Aranylakodalom-műsorát, de Móóóbil! címmel legnagyobb slágereit is előadja koncerteken."Több mint száz jó számot írtunk az elmúlt évtizedekben, ezek közül válogatunk azokon a helyszíneken, ahol az Aranylakodalommal tavaly már jártunk, de visszahívtak bennünket. A legközelebbi koncertünk március 7-én a vajdasági Topolyán lesz, legutóbb akkor jártunk arra, amikor még létezett Jugoszlávia" - mondta Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

    
A dalszövegíró-mindenes kitért arra, hogy a tervek szerint Londonban is fel fognak lépni, és a koncertre meghívná Boris Johnson brit miniszterelnököt, a Brexit levezénylőjét, aki köztudottan zenerajongó. A P. Mobil-turné április 11-én ér Budapestre, a Barba Negra Music Clubba. Mint elhangzott, a turnén Pálmai Zoltán az együttes dobosa, aki 42 év után tért vissza a P. Mobilba. Ő 1974 és 1978 között játszott a csapatban, ahonnan katonai behívója miatt került ki. "Később végigdobolta az elmúlt évtizedeket, megfordult a Hobo Blues Bandben, a Beatricében és a P. Boxban is".
    

A P. Mobilban Schuster és Pálmai mellett Baranyi László (ének, gitár), Sárvári Vilmos (gitár), Tarnai Dániel (basszusgitár) és Szabó Péter (billentyűs hangszerek) szerepel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com