A Republic jövőre a Sportarénában ünnepli 30. születésnapját

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a Republic zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.A pop és a rock határán működő Republic 1990-ben alakult, dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Szeretni valakit valamiért, Neked könnyű lehet, Engedj közelebb, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga, Szállj el, kismadár.

    
A kilencvenes évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini vagy Koncz Zsuzsa, ez többször közös produkciókban is megmutatkozott. A zenekar frontembere, szövegírója és számos dal szerzője 23 éven át Bódi László Cipő volt, aki 2013-ban hunyt el szívbetegségben.


A csapatból nem sokkal később távozott a meghatározó zeneszerző, gitáros, Tóth Zoltán. 2014 óta a zenekart négyen alkotják: Boros Csaba (basszusgitár, ének); Patai Tamás (gitár, vokál); Halász Gábor (gitár, vokál); Nagy László Attila (dob). A Republic eddig 39 lemezt adott ki. Az együttes számos szakmai díjat kapott, minden lemeze magas példányszámban kelt el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com