A Szent István-bazilikában mutatják be Szarka Tamás keresztény tematikájú alkotását

Mise a legüldözöttebb vallásért címmel budapesti ősbemutatót láthat és hallhat a közönség október 17-én a Szent István-bazilikában. A mű Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző alkotása.A nagyközönség a művet Szarka Tamás és zenekara előadásában hallgathatja meg Budapesten. Ezt követően az előadást a tervek szerint az ország több helyszínén is bemutatják - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

     
Szarka Tamás a műsorban elmondta: a koncert vendége lesz Miklósa Erika koloratúrszoprán és a tervek szerint a Magyar Állami Operaház kórusa is közreműködik majd. Szarka Tamás hangsúlyozta: az előadással az volt a szándéka, hogy népszerűsítse a katolikus kultúrát, a hívő emberek menjenek be a templomba, forduljanak egymás felé, így erősítsék egymást ezekben a nehéz időkben.
     

Beszélt arról is, hogy terveik szerint négy-ötállomásos lesz a turné, amit a járványügyi szabályok betartásával rendeznek meg. A koncerteket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta, ezért azok ingyenesek lesznek, viszont a részvétel regisztrációhoz kötött - mondta Szarka Tamás.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com