A szombattartás szigorításával készülnek a döntőre Izraelben
Ezért azt kérte, hogy a vallásosok a szombat beköszöntét ezen a hétvégén a hivatalos időpontnál tíz perccel korábbra, végét pedig tíz perccel későbbre tegyék, mintegy részben helyettük is betartva a szombati szabályokat. A tengerparton hatalmas kivetítőkön sugározzák a helyieknek az elődöntőket és a döntőt, ahol tízezrek díjmentesen követhetik nemcsak a dalverseny eseményeit, hanem emellett több színpadon számos helyi együttes fellépését is.
A városban napok óta fesztiválhangulat uralkodik. Noha a vártnál kevesebb külföldi érkezett az eseményre, de az izraeliekkel együtt jelentős tömegek töltik meg a rendezvényeket. A csütörtöki elődöntőn hatvanezerre becsülték a Tel-Aviv tengerpartján, a Charles Clore parkban felállított Eurovízió-faluban szórakozók számát.
A tengerparton kívül a város több terén is utcabált rendeztek. A régi Tel-Aviv egyik központi terén, a Bialik téren egyúttal a város megalapításának 110. évfordulóját is megünnepelték, egy másik téren pedig az opera énekesei adták elő az eddigi Eurovíziós Dalfesztiválok legsikeresebb számait. A városháza csütörtökre "fehér éjszakát" hirdetett, a zenei mellett számos más kulturális élmény is várta az érdeklődőket egészen hajnalig.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások