A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Az esten mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila."Ezen a koncerten még színpadra lép velünk valamennyi gitáros, akivel tavaly együtt turnéztunk, de ez lesz az utolsó ilyen alkalom. A jövőben új tagunkkal, Vörös Attilával folytatjuk" - mondta Lukács László, a Tankcsapda frontembere a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Kilenc évvel ezelőtt, 2017 tavaszán a Sportarénában a csapat egy, a közönség közepén elhelyezett színpadon játszott.

Az MTI kérdésére Lukács László arról számolt be, hogy március 28-án hagyományos színpadon fogják eljátszani népszerű dalaikat.

A Tankcsapda előző gitárosa, Sidlovics Gábor tizenhárom év közös munka után egy évvel ezelőtt lépett ki a zenekarból. A két megmaradt tag, Lukács László (ének, basszusgitár) és Fejes Tamás (dob) akkor úgy határozott, hogy ideiglenesen több gitárossal indulnak turnéra. Mint Lukács fogalmazott, tudták, hogy előbb-utóbb dönteniük kell az utódlásról, és ez a döntés végül idén januárban született meg. Vörös Attila, az új tag arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy régóta ismeri Lukácsot és Fejest, és eddig nem tagként, de immár egy éve játszik együtt a Tankcsapdával.

"Az utóbbi években általában session zenészként vagy szólóprojektben dolgoztam, legutóbb a Leander Risingban voltam zenekari tag. Sokat turnéztam külföldi zenekarokkal Európában, az Egyesült Államokban és Japánban" - jegyezte meg a gitáros, aki korábban, 2010-2011-ben az amerikai Nevermore-ral járta a világot.

Vörös Attila debütáló koncertjét február végén Afrikában adta a Tankcsapda tagjaként: Lukács és Fejes a 9000 kilométer hosszú Budapest-Bamako ralin vett részt egy kisbusszal, és a trió egy marokkói oázisban játszott először együtt.

"Szürreális volt az a koncert, a hátam mögött egy púposteve-jelmezt viselő ember pogózott" - idézte fel Fejes Tamás.

A Tankcsapda tagjai bejelentették, hogy az elmúlt időszakban velük dolgozott gitárosok közreműködésével új stúdiólemezt készítettek, amely idén ősszel fog megjelenni. A március 28-i Tankcsapda-koncert a Sportarénában a Broadway Event szervezésében valósul meg.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com