A Telekom Electronic Beats a legjobb karanténzenéket keresi

Zenei producerek számára írt ki pályázatot a Telekom Electronic Beats. A budapesti fesztivált is működtető közösség három héten át, június 7-én éjfélig várja azok jelentkezését, akik önkéntes karanténjuk alatt írtak vagy írnak friss zenéket.A kezdeményezés az egy hónappal ezelőtt útjára indult SzpottoljOtthon streamsorozat nyomán született meg. A pályázat arra irányul, hogy felkutassák Magyarország legkreatívabb otthoni zenekészítőit, akik eddig még nem tudták áttörni a figyelem falát, pedig megérdemelnék. Emellett szeretnének terepet adni a fellépések nélkül maradt, már ismert underground zenészeknek is - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

    
A beküldött zenéket a műfaj elismert képviselői bírálják el, a legjobb munkák hivatalosan kiadott válogatásokra kerülnek fel, amelyeket a Telekom Electronic Beats a Selected Sounds kiadóval közösen jelentet meg, professzionális maszteringet követően. A kiválasztott zenék szerzői pénzjutalomban részesülnek, egy dal videóklipet kap, egy 25 év alatti fiatal kezdő producernek pedig MagentaKraft különdíjat ítélnek oda, amely egy masztering kurzussal és egy Elektron Digitakt dobgéppel jár.
   

A Telekom Electronic Beats folyamatosan frissített Spotify lejátszási listáin már futó hármas tematika alapján Popping (azaz popzene), Clubbing (vagyis éjszakai táncparketteket célzó zenék) és Xperimenting (kísérleti darabok) kategóriában lehet indulni 2 és 8 perc közötti felvételekkel.     A pályázat kiírása az electronicbeats.hu-n található.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com