Alice Phoebe Lou és a Black Midi is fellép

Alice Phoebe Lou, a Black Midi, Shygirl, Helena Hauff, Hunee, a Giant Swan és Roza Terenzi is szerepel az idei Kolorádó Fesztivál nemzetközi kínálatában - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.A rendezvény helyszíne Nagykovácsi mellett, az adyligeti Sztrilich Pál Cserkészparkban van, múlt héten jelentették be, hogy az idei fesztivál a tervek szerint augusztus 11-től 14-ig tart.

    
Mint most írták, a Kolorádó Fesztivál nagyszínpadának két húzóneve a dél-afrikai énekes-gitáros-dalszerző, Alice Phoebe Lou, valamint a londoni rockcsapat, a Black Midi lesz. A 27 éves, funk és soul elemekkel dolgozó Alice Phoebe Berlinben él, és már háromszor is járt Magyarországon: 2017-ben a Szigeten, 2018-ban az A38 hajón, 2019-ben pedig a debreceni Campus Fesztiválon adott koncertet. Eddig három stúdióalbumot jelentetett meg: a 2016-os Orbit és a 2019-es Paper Castles után idén márciusban tette közzé Glow című anyagát, amelyet a Kolordón is be fog mutatni.
   

Szintén fellépett már Budapesten a kísérleti posztrockban utazó Black Midi, amely 2019-ben adott nagy sikerű műsort a Dürer Kertben. A négytagú csapatnak (Geordie Greep - ének, gitár; Matt Kwasniewski-Kelvin - ének, gitár; Cameron Picton - ének, basszusgitár, billentyűs hangszerek; Morgan Simpson - dob) abban az évben jelent meg első lemezük, a Schlagenheim, második albumuk pedig idén májusban jön ki Cavalcade címmel.
    

A Kolorádó hiphop-felhozatalában fog szerepelni a szintén brit Shygirl (Blane Muise), aki nemcsak rapper, dj, énekesnő, dalszerző, hanem a NUXXE lemezkiadó és kollektíva alapítója, egyik vezetője. Érdekes, hogy stúdióalbuma még nincs, viszont kiadott már két EP-t és tizenhárom kislemezt. A fesztivál idei elektronikus felhozatalába tartozik a német újhullámos elektro előadó, dj-producer Helena Hauff, szintén fellép a Berlinben élő dél-koreai house producer és dj, Hunee, az agresszív zajtechnót szállító brit Giant Swan (Robin Stewart és Harry Wright duója), és az ausztrál dj-producer, Roza Terenzi, aki a tört ütemekben gazdag bulijairól híres. A további fellépőkről és a fesztiválról minden információ megtalálható a kolorado.hu weboldalon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com