Antal Mátyás 80. születésnapját ünneplik a Nemzeti Filharmonikusok

Hangversennyel ünnepli Antal Mátyás karnagy 80. születésnapját a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar pénteken a Pesti Vigadóban.Nyitószámként Antal Mátyás Haydn d-moll szimfóniáját vezényli, a különleges alkalomra történő utalásként a 80-as számút. Ezt két olyan 20.

századi mű követi, amelyben jelentős szerep jut a kórusnak, így Bartók Cantata profanája és Sztravinszkij Zsoltárszimfóniája hangzik el. A Bartók-kantáta tenor-, illetve baritonszólóját László Boldizsár és Sebestyén Miklós énekli - közölte az együttes szerdán az MTI-vel.

A specializálódás korában különleges értéket képviselnek az olyan muzsikusok, akiknek többféle területen is sikerül kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Közéjük tartozik Antal Mátyás (1945), aki egy személyben fuvolaművész, kóruskarnagy, karmester és pedagógus.

Hangszeres diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskolán szerezte, ugyanott kóruskarnagyként is végzett, majd a Brüsszeli Királyi Zeneakadémián folytatta karmesteri tanulmányait.

Pályája nemcsak a sokoldalúságot, de a hűséget is példázza, hiszen különböző minőségekben közel fél évszázadot töltött az Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ), illetve utódja, a Nemzeti Filharmonikusok kötelékében.

Az ÁHZ fuvolaművésze volt 1967-től 1986-ig, 1986-ban a zenekar betanító karmestere lett, 1990-től 2016-ig pedig a Magyar Állami Énekkar, később utódja, a Nemzeti Énekkar karigazgatójaként végzett értékes munkát. Közben 1984 és 2002 között a Budapesti Kórust vezette, a Nemzeti Énekkartól történt nyugalomba vonulása után pedig 2018-ban a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője lett, ezt a feladatkörét 2023-ig látta el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com