Artisjus könnyűzenei alkotótábor világhírű dalszerzőkkel

Ismét világhírű dalszerzők, köztük Alan Ray Scott, Kanata Okajima és Shery M, valamint ismert hazai szereplő részvételével rendezik meg az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei alkotótábort, az Artisjus Songbook Camp-et május 6-tól 10-ig.A budapesti eseményre tizenegy országból 24 alkotó, köztük tíz magyar érkezik azzal a céllal, hogy közösen komponáljanak és kapcsolatokat építsenek - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. A nemzetközi dalszerző tábort 2017-ben rendezték meg először az Artisjus támogatásával, a mostani lesz a kilencedik.

A kezdeményezés célja, hogy a magyar és külföldi zeneszerzők, szövegírók és zenei producerek ideális körülmények között együtt alkothassanak, szakmai kapcsolataikat elmélyíthessék és inspiráló környezetben töltődjenek.

A táborba meghívásos alapon érkeznek osztrák, lengyel, horvát, szlovák, cseh, indiai, iráni, japán, ír, amerikai, angol és magyar alkotók.

Magyarországot idén Szécsi Böbe, Szécsi Saci, Varga Zsuzsa, Szeder-Szabó Krisztina, Fenyő Mercédesz, Rimai Ádám, Patocska Olivér és Johnny K. Palmer képviseli. Vendégként Müller Péter Sziámi is ellátogat a táborba.

Az Artisjus Songbook Camp különleges vendége lesz Kanata Okajima japán dalszerző, aki olyan nemzetközi sikereket elért J-Pop és K-Pop előadókkal dolgozott együtt, mint a BTS, a Red Velvet vagy Namie Amuro. Okajima eddig több mint háromszáz dalt írt és munkái közül mintegy 170 került a slágerlisták élére világszerte; 2017-ben elnyerte a Japan Record Award-ot. Nevéhez fűződik például a BTS Crystal Snow című slágere.

Szintén részt vesz az eseményen Shery M iráni RnB/hiphop dalszerző és előadóművész, aki a rezsim üldözése miatt előbb Ausztriában alkotott, most pedig Londonban él. Shery M dalait több százmillió alkalommal streamelték Európában és Ázsiában. Az Artisjus Songbook Camp idei legismertebb résztvevője az amerikai Alan Roy Scott, aki világsztároknak ír dalokat, köztük olyan énekeseknek, mint Celine Dion, Cher, Ray Charles, Cyndi Lauper és Ricky Martin.

A 24 dalszerző május 6-án költözik be az eseménynek helyt adó budapesti Petneházy Aparthotelbe. Ezt követően naponta változó, háromfős csapatokban, előre meghatározott tematika szerint alkotnak. Délelőttől estig folyik a munka és minden este meghallgatják az aznap született dalokat.

Az idei tábor kiemelt figyelmet szentel a 2025: A magyar dalszerzés éve kezdeményezésnek, amelynek keretében az esemény második napján a magyar beatkorszak inspirációjából írnak dalokat a résztvevők. Az elmúlt években számos olyan dal született a táborban, amelynek komoly utóélete lett. A tavalyi Camp-en alkották meg a budapesti rendezésű Sakkolimpia himnuszát (Rose May & Raul - Trojan War), és A Dal egyik döntős szerzeményét is (Juhos Zsófi x OliverFromEarth - Ma szerettem beléd).

A tábor a Zeneszöveg.hu szervezésében, az Artisjus és a Juna Cégcsoport támogatásával jön létre, az együttműködő partnerek között van a Sziget fesztivál és a Magyar Bormarketing Ügynökség is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com