Árva gyermekeknek segített Mága Zoltán Marosvásárhelyen
A közleményben azt írták: a támogatás teljes összegét helyben adták át a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás számára, amelyet Bakó Béla Pál ferences atya vett át.
Az adományt a székelyföldi szegény gyermekek, valamint a Szent Erzsébet Társulás által gondozott árva és félárva gyerekek támogatására, iskoláztatására fordítják. Az árvákat gondozó Pál atya az eseményen köszönetét fejezte ki gondozottjai nevében, és hangsúlyozta, a támogatás a lehető legjobbkor jött, hiszen fűtési számlára, élelemre, és ruházatra is kell költenie.
A közlemény szerint Mága Zoltán a rendezvényen arra emlékeztetett arra, hogy az első 100 templomi koncert - amely szintén bejárta Erdélyt - s a Hangok és Harangok fesztiválsorozat során mintegy 200 millió forintot gyűjtöttek össze. Hozzátette, bízik abban, hogy az idei karitatív misszió felülmúlja a korábbiakat. A közlemény szerint az ökumenikus jótékonysági missziót a Pro Caritate-díjjal is kitüntetett hegedűművész Marosvásárhelyről indította útjára azzal a céllal, hogy a teljes Kárpát-medencét bejárva, Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Magyarország katolikus, református és evangélikus templomaiban, zsinagógáiban fellépve a hátrányos helyzetben élő gyermekeknek, rászoruló embertársainknak és közösségeknek segítséget nyújthasson.
A száz állomásos jótékonysági koncertsorozat megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja. A következő napokban Sepsiszentgyörgy, Nagyegyed, Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Nagyvárad templomaiban folytatódik a karitatív misszió az RMDSZ Nőszervezetének szervezői segítségével, majd Szolnokon, Miskolcon, a szegedi dómban, Budapesten és a debreceni református Nagytemplomban lép fel Mága Zoltán.
MTI

Hozzászólások