Az első elődöntő akusztikus produkciókkal szombaton

Az első elődöntővel folytatódik A Dal 2021. Szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő showban tíz produkciót láthatnak a nézők, a dalok ezúttal akusztikus változatban hangzanak el.A négy válogatóból húsz dal jutott a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét - közölte az MTVA Sajtó Osztálya hétfőn az MTI-vel.

    
Az első elődöntőben Gerendás feat.

Dárdai Blanka (dalának címe: Senkié), Szőke Nikoletta (Új esély), Szabó Leslie (Legyen másnak is jó), Katona Petra (Viszlát múlt), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Mudfield (Nincsen szerencsém), Galda Levente (Eredő), a Beneath My Skin (Ébredj!), a Kaukázus (Egyetlen szó), valamint Bari Laci (Féltelek) lép színpadra.
   

A február 27-i első elődöntőben a tíz dalból négy jut tovább a döntőbe. Három a zsűripontok alapján automatikusan kap helyet az élmezőnyben, egy továbbjutó sorsa ismét az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség kezében lesz, a produkciókat alapdíjas sms-sel lehet támogatni. A szavazás időtartama alatt egy telefonszámról összesen húsz sms küldhető; a legtöbb szavazatot kapó versenydal csatlakozik a döntősökhöz.
   

Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai is visszatekintenek a showban történtekre az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számos érdekességgel szolgáltak a produkciókról. A műsorok hatvan napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán. A top 40-be jutott valamennyi szerzemény részt vesz az online Akusztik Dalversenyben. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje A Dal 2021 Akusztik fődíját. A versenydalok meghallgathatók a műsor hivatalos online felületén: mediaklikk.hu/adal2021/akusztik, szavazni szintén ezen az oldalon lehet március 10. éjfélig.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

Rejtélyes zenészek és együttesek

Rejtélyes zenészek és együttesek

Tíz híres előadó különös legendája.

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

http://ujhazak.com