AZ M5 csatorna is közvetíti majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia közös újévi koncertjét
Az M5 csatorna is közvetíti majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia közös újévi koncertjét, amelynek bevételét a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány kedvezményezettjének, a Peter Cerny Alapítványnak ajánlják fel - hangzott el az M1 aktuális csatornán kedden.Siklósi Beatrix, az M5 csatornaigazgatója a műsorban azt mondta, hogy a koncertet január 1-jén este fél 9-kor sugározzák majd. Kitért arra is, hogy a közmédia Jónak lenni jó! kampányában eddig több mint 33 millió forint gyűlt össze.
Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy fiatal tehetségeket is meghívtak a derűs, dinamikus művekből álló koncertre, így az idősebb és a fiatalabb korosztály együtt lép fel. A koncertet Beethoven István király című operájával nyitják meg, majd többek között Liszt Ferenctől, Johannes Brahmstól és ifjabb Johann Strausstól adnak elő darabokat a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésében - ismertette.
Az Újévi nyitány című koncert január 1-jén 18 órakor kezdődik a Zeneakadémia nagytermében. A műsort a Bartók Rádió élőben közvetíti.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások