Balázs János zongoraművész vasárnap a New York-i Carnegie Hallban ad koncertet

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész Cziffra György emlékére magyar vonatkozású műsorral debütál New Yorkban vasárnap - közölték az esemény szervezői pénteken az MTI-vel.Balázs János, a Magyar Kultúra Nagykövete szólóestje a Carnegie Hallban a 20. század legendás magyar zongoristája előtt tiszteleg azzal a céllal, hogy Cziffra György életművét és művészi örökségét világszerte a lehető legszélesebb körben megismertesse - olvasható a közleményben.

Mint írták, az estre a romantikus zongorairodalom emblematikus darabjaitól a kortárs magyar zenéig terjedő műsorral készül, mely kiemelkedő sikert aratott az előző hetekben Rómában és Brüsszelben is.

A tájékoztatás szerint a koncertprogram Chopinnel indul, és szerepelnek benne Eötvös Péter és Dubrovay László művei is. Felcsendülnek Liszt és Strauss kompozíciói, melyeket a víz tematika ihletett. Ezt követően egy Wagner-parafrázis és Liszt egyik leghíresebb alkotása, a Dante-szonáta hangzik majd el, amely Cziffra repertoárjának is gyakran előadott darabja volt.

Ezután a magyar zene és az improvizáció kerül a középpontba: a zongoraművész először magyar népzenei motívumokra épülő improvizációja, majd a már említett világhírű kortárs magyar zeneszerzők karakterdarabjai hangzanak el.

Az est Liszt 6. magyar rapszódiájával zárul, amelyet a magyar cigányzene ihletett, és amely Cziffra Györgynek is egyik kedvenc darabja volt - olvasható a közleményben.

A Cziffra Fesztivál támogatói a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A koncert szervezőpartnere a New York-i Liszt Intézet - áll az összegzésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com