Bob Marley 80: a Ladánybene 27 és barátai az Akvárium Klubban
Minden idők legismertebb reggae zenésze, Bob Marley február 6-án lenne 80 éves. A világ számos pontján emlékkoncertekkel, fesztiválokkal készülnek a jubileumra; itthon a Ladánybene 27 és barátai február 7-én lépnek fel az Akvárium Klubban.Az LB27 kizárólag Marley-dalokból álló műsorával lép színpadra ebből az alkalomból. A koncerten, amelyen számos reggae előadó, többek között Sena, CéAnne és Bottah Rankin is csatlakozik a zenekarhoz, a jól ismert dalok mellett ritkaságokat is bemutatnak a Marley-életműből - közölték a szervezők az MTI-vel.
A Ladánybene 27 1985 óta a reggae zene magyarországi nagykövete. Zenéjéjük kialakulására nagy hatást gyakorolt Bob Marley munkássága már azokban az időkben is, amikor Magyarországon még alig lehetett jamaicai zenékhez hozzájutni. Nem véletlen, hogy a zenekar munkásságának egyik fontos pillére Bob Marley dalainak teljeskörű és autentikus szándékú bemutatása.
A csapat a kezdetektől szervez nyaranta reggaetábort, ami utóbbi 1999 óta fesztivállá nőtte ki magát. A zenekar tagjai kétszer is jártak Jamaicában, a műfaj őshazájában, és többször találkoztak a néhai Bob Marley zenekarával, a Wailersszel.
"1996-ban készítettünk albumot Bob Marley emlékére címmel, azóta minden februárban koncertet adunk a mester születésnapja környékén. Marley nagyon fiatalon, 36 évesen hunyt el 1981-ben, az LB27 története a nyolcvanas évek közepén az ő hatására indult, a rádióban hallottam Babylon By Bus című koncertlemezét, ami mindent megváltoztatott" - mondta korábban Bodnár Tibor, az LB27 vezetője, gitárosa az MTI-nek.
A február 7-i koncerten az Akvárium Klabban színpadra lépők közül Sena az Irie Maffia és a Sena Dagadub frontembere; Szélinger Anna "CéAnne" a Hősök és a korábbi Zagastic, Dubaku zenekar énekesnője. Ott lesz az eseményen Bottah Rankin; a Manaky vokalistája, Schober Andor "Tálti" ; a Re-G zenekar basszusgitárosa, Balázs Miki; az LB27 állandó perkása, a Knotty Headz-ből ismert Hascu Bratosin; valamint az Afrobreakz djembései, Nagy Stewe és Domokos Norbi.
Robert Nesta Marley édesapja fehér, édesanyja fekete bőrű volt, már gyermekként sokat szenvedett a faji megkülönböztetés miatt. Tizennégy évesen Kingstonban költözött, itt ismerkedett meg későbbi zenésztársaival, Neville Bunny Livingstonnal és Peter Tosh-sal. Ekkoriban Jamaicában rendszeresek voltak az utcai összecsapások, tüntetések a gyarmati uralom, a magas munkanélküliség és az embertelen körülmények miatt. Az emberek a mindennapok nyomorúságát kiénekelték, kitáncolták magukból.
Nagy hatással volt rá Joe Higgs, a modern jamaicai zene egyik alapítója, aki nemcsak gitározni tanította, de a rasztafarianizmus tanaival is megismertette, és az ő segítségével alapította meg zenekarát, a Wailerst. Jamaicában először a Simmer Down című dala lett sláger, világszerte pedig Catch A Fire című albumuk jelent meg először, ezt követte a Burnin', amelyen az I Shot the Sheriff is helyet kapott. Ezt a számot dolgozta fel Eric Clapton, ami Bob Marley nemzetközi karrierjét beindította.
A Bob Marley and The Wailers olyan, napjainkra kultikussá vált dalokat írt, mint a No Woman, No Cry; a Rastaman Vibration; a Redemption Song; a One Love; a Get Up, Stand Up; vagy az Is This Love. A szeretetről és az egységről éneklő Bob Marley világszerte ismertté tette a reggae zenét és Jamaicát, hazájában pedig szinte prófétaként tisztelték - egy békekoncerten még a szembenálló politikusokat is képes volt kézfogásra ösztönözni. Szellemisége, zenei és társadalmi munkássága a mai napig hatással van a zenészek generációira.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások