Bubnó Tamás: népszerű Nyugat-Európában a keleti szakrális zene

Bubnó Tamás, a Szent Efrém férfikar alapítója szerint Nyugat-Európában a bizánci és keleti szakrális zenei CD-k forgalma és a sok internetes letöltés azt jelzi, hogy nagyon népszerű most ez a műfaj.Úgy látszik, ez a mély keleti szakralitás a nyugat-európaiakat is megérinti - mondta Bubnó Tamás, hozzátéve: ez Magyarországon is érzékelhető, a Szent István-bazilikában mindig telt ház előtt lépnek fel. Bubnó Tamást az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Szent Efrém férfikar ismét a Bazilikában lép fel. A kórus alapítója reméli, idén is telt ház lesz a koncerten, amelyen szokás szerint a közönséget is bevonják, velük együtt is énekelnek majd.

A tizenöt éves születésnapját ünneplő Szent Efrém Férfikar a grúz Iberi Férfikarral énekel együtt április 22-én a budapesti Szent István-bazilikában. A hangversenyen a Szent Efrém Férfikar Boksay, Ljudkevics, Ligeti és Zombola műveit, a tizenkét tagú Iberi Férfikar a világon egyedülálló grúz férfikari éneklés és egyházi hagyomány alkotásait szólaltatja meg.


A Szent Efrém Férfikar hatodik Orientale lumen (Kelet világossága) sorozatát rendezi meg 2017-ben a Bazilikában. A Liszt-díjas Bubnó Tamás által 2002-ben alapított kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását. Fő céljuk a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése mellett az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatása és a magyar férfikari hagyomány - Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti - ápolása.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com