Buckingham Nicks: először jelent meg CD-n a két zenész 1973-as lemeze

A legendás amerikai zenekar, a Fleetwood Mac két tagja, Lindsey Buckingham és Stevie Nicks 1973-ban közös lemezt készített, amely most, több mint fél évszázaddal később jelent meg újra, CD-n pedig először.A Buckingham Nicks című korong a két zenész egyetlen közös kiadványa volt: a két zenész az LP megjelenése utáni évben csatlakozott a Fleetwood Mac zenekarhoz, amely velük megújulva hosszú sikerkorszakot kezdett. Az évtizedek óta elérhetetlen album mostani vinyl kiadásához az eredeti analóg masterszalagokat, a CD-hez nagy felbontású digitális fájlokat használtak - közölte az MTI-vel a Magneoton, amely a Warnerhez tartozó Rhino Records magyarországi forgalmazója.

A gitáros-énekes Lindsey Buckingham, és az énekes Stevie Nicks 1967-ben San Franciscóban találkozott, egy időben csatlakoztak a Fritz nevű zenekarhoz, amelyet a billentyűs-dalszerző, Javier Pacheco hozott tető alá egy évvel korábban.

A Fritz-nek 1971-ben vége lett, a két zenész azonban egymásba szeretett, Los Angelesbe költözött és duóban folytatta. A közös munka gyümölcse lett a Buckingham Nicks című lemez, amelyen tíz remek dal hallható, a Polydor kiadó leányvállalataként működő Anthem Records azonban mindössze 35 ezer példányban dobta piacra az LP-t, és bár az anyag semmiféle promóciót nem kapott, gyorsan elfogyott.

A történet 1974-ben vett érdekes fordulatot, amikor Mick Fleetwood, a világhírű blues-rock zenekar vezetője és dobosa betévedt a Los Angeles-i Sound City Studiosba, és meghallotta a Buckingham Nicks Frozen Love című dalát, amely a lemez záródarabja volt. A remekül felépített és hangszerelt szám annyira megtetszett Fleetwoodnak, hogy megkérte Buckinghamet, csatlakozzon gitárosként a Fleetwood Machez (amelyből ekkortájt lépett ki Bob Welch). Buckingham azzal a feltétellel mondott igent, hogy énekes barátnőjét is magával viheti a bandába, amit Mick Fleetwood elfogadott. Így állt össze az új, ötfős zenekar (amelyben John McVie basszusgitáros és Christine McVie billentyűs-énekes szerepelt még) és elindult a már 1967-től létező Fleetwood Mac pop-rockos korszaka, amely elképesztő sikerekhez, lemezeladásokhoz, világkörüli turnékhoz vezetett.

A Buckingham Nicks lemezen szereplő dalok közül a Crystal felkerült a Fleetwood Mac 1975-ös lemezére, a Don't Let Me Down Again-t pedig koncerteken játszották néhány éven át. Bár a magánéletben 1977-től már nem egy párt alkottak, Lindsey Buckingham és Stevie Nicks számos slágert írt a zenekarnak, miközben mindketten készítettek szólólemezeket is. Buckingham 1987-ben kilépett a Fleetwood Mac-ből, majd 1996-ban visszatért, de 2018-ban már ismét nélküle indultak turnézni. A Fleetwood Mac lemezeiből világszerte több mint 120 millió fogyott az évtizedek alatt, minden idők egyik legsikeresebb együttese azonban már nem fog sem turnézni, sem lemezeket készíteni, mivel Christine McVie 2022-ben elhunyt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com