Dánia lesz a fesztivál fókuszában

Dánia áll a jövő évi groningeni Eurosonic Noorderslag fesztivál fókuszában. A rangos hollandiai eseményt 2018. január 17-től 20-ig immár 32. alkalommal rendezik meg.A Eurosonic minden évben más országokat állít a rendezvény fókuszába. Idén Portugália kapott kiemelt figyelmet, jövőre Dánia számos előadója léphet színpadra a fesztiválon, köztük lesz mások mellett August Rosenbaum, a BAEST, az Off Bloom, Soleima, a Velvet Volume, School of X vagy a We Like We - közölték a holland szervezők kedden az MTI-vel.

    
Az 5,7 millió lakosú Dánia több, később nemzetközileg sikeres produkciót mutatott fel a Eurosonicon, közöttük volt Agnes Obel, Lukas Graham és MO. A Eurosonic az európai zene kulcsfontossági eseménye, amely elsősorban feltörekvő zenészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget. A showcase fesztiválon a zeneipar képviseletében több mint négyezren vesznek részt évente.


Az észak-hollandiai rendezvényre 26 európai rádióállomás jelöl előadókat; a Eurosonic az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU) együttműködésben végzi a válogatást. Magyarország képviseletében jövő januárban biztosan ott lesz Groningenben a Mörk zenekar, amelyet idén májusban a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató verseny döntősei közül választották ki a díjak felajánlói. Az EBU által jelölt együtteseken kívül még mintegy háromszázötven zenekar kap meghívást a szervezőktől, a fellépők több mint húsz helyszínen mutatkozhatnak be.
    

Az Eurosonic fesztivál keretében adják át évről évre az európai tehetségek számára alapított EBBA-díjakat, valamint a legjobb fesztiváloknak járó elismeréseket is. Groningenben nemzetközi zeneipari konferenciát is tartanak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com