December végén láthatják a nézők a Virtuózok V4+ új évadát

December végétől láthatják a nézők a Duna műsorán a Virtuózok V4+ új évadát.Peller Mariann, a műsor alapítója és producere a verseny hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: kilencedik alkalommal rendezik meg a tehetségkutatót, amelynek adásait már forgatják, idén új helyszínen, a Zeneakadémián.
    

Kiemelte: a műsor célja, hogy széles körben népszerűsítse a klasszikus zenét és a fiatal generációt motiválja a zenetanulásra. Hozzáfűzte: idén a V4-ek országai mellett a műsorban olyan tehetséges ukrán fiatalok is fellépnek, "akiknek most nagyon nehéz dolguk van, hiszen távol vannak a hangszereiktől, a zenetanáraiktól, és a hazájuktól, ezért idén nekik is szeretnénk lehetőséget adni a fellépésre".
    

A nemzetközi zsűri tagjaként Stjepan Hauser csellóművész méltatta a műsor szerepét a fiatal tehetségek gondozásában, majd Plácido Domingo Jr. dalszerző-énekes mondta el, hogy idén először vesz részt zsűriként a produkcióban. A világhírű operaénekes fia három éve segíti mentorként a produkció fellépőit, valamint ő szerezte a Virtuózok főcímdalát is.
    

Keller András, a magyar válogató zsűri tagja, hegedűművész, karmester úgy fogalmazott: "a Virtuózok különleges missziót tölt be a világban", hiszen a műsornak köszönhetően "fiatalok viszik közel a klasszikus zenét mindenkihez". Mint mondta, a fellépő tehetségek példát mutatnak világszerte a zenét tanuló, vagy még zenét nem tanuló fiataloknak arról, hogyan lehet a zene nyelvén szólni olyan érzésekről, mint a szeretet, a barátság, a megértés, a béke vagy a jóság, amelyek egyre jobban hiányoznak a világból. "Külön boldogság, hogy idén a Zeneakadémia ad otthont ennek a rendezvénynek, ami Budapesten a zene temploma" - fűzte hozzá.
    

Gabriela Rachidi, a nemzetközi zsűri tagja, zenei producer a fiatalok lehetőségeit emelte ki, amelyeket a műsornak köszönhetően kapnak, Pablo Sainz Villegas spanyol gitárművész pedig azt méltatta, hogy a televízió ilyen értékes műsort közvetít. Hozzátette: az itt induló, keményen dolgozó fiatalok már nyertesek; azért, mert a zenével foglalkozhatnak.
    

Batta András, a magyar válogató zsűri tagja, zenetörténész, a Magyar Zene Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a műsor mára mozgalommá vált, és széles körben sikerült megmutatnia, hogy mennyi tehetséges gyerek él Magyarországon, ahol a zeneoktatás színvonala is kiemelkedő. Az idei nemzetközi műsorban Bogányi Gergely és Batta András segíti majd a fiatalokat a felkészülésben, Balázs-Piri Soma zongoraművész, a Virtuózok korábbi győztese sztárvendégként lép majd a színpadra, a nemzetközi adást a lengyel Ida Nowakowska mellett Boros Misi Junior Prima díjas zongoraművész vezeti, Bátor Anna pedig a backstage-ben beszélget majd a versenyzőkkel.
    

Az idei magyar válogató zsűrijében Keller András és Batta András mellett Miklósa Erika operaénekes, Balázs János zongoraművész és Káel Norbert zongoraművész kapott helyet, a nemzetközi zsűriben pedig Plácido Domingo operaénekes, Guy Pratt basszusgitáros, valamint Dimash Kudaibergen énekes is szerepel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

http://ujhazak.com