Dés András kvartettjével egy erdőben vette fel új lemezét

A természetben, a Bakony erdeiben rögzítette új lemezét Dés András. Az ütőhangszeres Erdőkerülő Quartetjével február 26-án a fővárosi Opus Jazz Clubban mutatja be az Einschliesslich című anyagot."Egyrészt izgatott, hogy az erdő atmoszférája és akusztikája mit tud hozzátenni egy zenei produkcióhoz. Másrészt azt gondoltam, az erdő megfelelő terep arra, hogy a dzsesszben nagy szerepet játszó spontaneitást és váratlanságot, vagyis improvizációt a csúcsra járassunk egy lemezfelvételen" - mondta Dés András az MTI-nek.

    
Mint kifejtette, semmilyen klasszikus értelemben vett hangszert nem vitt magával a németbányai erdőbe és utólag sem játszott fel a felvételekre stúdiókörülmények között ütőhangszerekkel. Míg Ávéd János szaxofonon, Fenyvesi Márton gitáron, Szandai Mátyás nagybőgőn zenélt, Dés András kizárólag azt használta ütőhangszerként, amit az erdőben talált: ágakat, leveleket, köveket, erdei terméseket. Elsősorban délután és alkonyatkor dolgoztak.
   

"Abban bízom, hogy aki meghallgatja a lemezt, értékelni fogja a szokatlan hangrögzítési folyamat törékenységét. Borzasztóan kellett egymásra figyelnünk és tisztában voltunk azzal, hogy nem nagyon lesz javítási lehetőség. Izgalmas kihívás volt számunkra az erdőben és a németbányai vadászházban töltött három nap, mindannyian kívül kerültünk a komfortzónánkból. Nekünk csak a zenére kellett koncentrálnunk, egy kedves barátom főzött ránk, térerő sem volt" - jegyezte meg Dés András.
    

Hozzátette: míg a szaxofonnak jóval halkabban, a gitárnak és a bőgőnek hangosabban kellett szólnia a megszokottnál. Az erdei kamarazenei együttjáték kereteit Szabó Viktor hangmérnök a helyszínen állította be. A zenészek fülhallgatót sem használtak. "Szerintem a dzsessz éppen arról szól, hogy az ember járatlan utakat keres, határterületekre téved" - jegyezte meg.
    

Dés András hozzátette, hogy bár a felvételen hallható zene legalább felén improvizáció hallható, az előre megírt részeket korábban begyakorolták klub- és fesztiválfellépéseken. "Nem egyszerű számokat írtam, el kellett telnie egy kis időnek, hogy kézben és fejben egyaránt meglegyenek". A BMC Records gondozásában megjelenő lemezen hallható tizenkét szám közül több kapott különleges címet. A Life Sings On úgy született meg, hogy Dés András fia, Matyi a zenét ahhoz hasonlította, mintha valaki egy séta közben egy dallamot dúdolna. Egy másik kompozíció, a Music for Brokers címe arra utal, hogy a zenész lát némi hasonlóságot a brókerek egy-egy helyzetben történő gyors reagálása, spontaneitásra való hajlama, valamint a dzsesszzenészek improvizációs képessége között.
    

Dés András elmondta, hogy a február 26-i lemezbemutató koncerten az Opus Jazz Clubban már ő is "rendes" ütőhangszereken fog játszani, ugyanakkor Erdőkerülő Quartetjével szívesen fellépnének a jövőben szokatlan helyszíneken, valamelyik erdőben is és oda nem vinne hangszereket magával. "Egy ideje Bécsben élek, de sokat jövök Magyarországra, a Zeneakadémián rendszeresen tartok gyerekeknek foglalkozásokat Jazzjátszótér címmel, nemrég egy békéscsabai színházi előadáshoz írtam zenét. A kvartett jövőbeni magyarországi koncertjeit némileg megnehezíti, hogy Szandai Matyás Franciaországban él, de bízom az elszánt szervezőkben és terveim szerint Európa-szerte be fogjuk mutatni az Einschliesslich című lemezt" - szögezte le.
    

Dés András számos dzsesszformáció tagjaként beutazta a világot, játszott a Carnegie Hallban, az Amsterdam Concertgebouw-ban vagy a Damaszkuszi Operaházban is. Ütőhangszeres játéka több mint kilencven albumon hallható, zenekarvezetőként az Einschliesslich a negyedik anyaga a triójával rögzített Unquiet Stillness (2008) és A világ legrosszabb énekese (2017), valamint a Dés András Quartet által jegyzett Tourist No. 1 (2014) után. Számos film- és színházi zenét komponált, játszott népdalénekesekkel, könnyűzenei formációkkal és kortárs zeneszerzővel. Gyakran fellép kortárs írókkal, költőkkel közös esteken.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com