Dohnányi műveit adja elő Frankl Péter és a Kelemen Kvartett

Dohnányi Ernő műveit szólaltatja meg Frankl Péter zongoraművész és a Kelemen Kvartett december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében, az Otthon a Zeneakadémián sorozat következő koncertjén.A műsort az emblematikus c-moll nyitja, amelyről maga Brahms is elismerően nyilatkozott, valamint elhangzik az 1914-ben keletkezett esz-moll zongoraötös és az 1935-ös C-dúr szextett, amelynek hangszer-összeállítása rendhagyó, a vonóstrióhoz és a zongorához ugyanis két fúvós hangszer csatlakozik. A klarinét- és kürtszólamot a Budapesti Fesztiválzenekar két szólamvezető művésze, Ács Ákos és Szőke Zoltán játssza majd - közölte a Zeneakadémia az MTI-vel.

    
A Zeneakadémia első rezidens együttese, a Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Homoki Gábor és Fenyő László alkotta vonósnégyes az Otthon a Zeneakadémián című hangverseny-sorozathoz hazai és külföldi szólisták közül válogatta vendégeit. A decemberi esten a Londonban élő Frankl Péter zongoraművésszel alkotnak egy csapatot, tisztelegve Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus előtt.
    

Az áprilisig tartó ötrészes koncertsorozaton a Kelemen Kvartett a formációban rejlő sokszínűséget kívánja a közönség elé tárni az izgalmas összeállítású művek megszólaltatásával.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com