Elhalasztotta európai turnéjának nagy részét Celine Dion

Elhalasztotta európai turnéjának nagy részét Celine Dion, aki június 7-re tervezett budapesti koncertjét sem tartja meg a Sportarénában. A világhírű kanadai énekesnő és menedzsmentje a járványhelyzet miatt döntött így, a szervezők már dolgoznak az új időpontokon.A szervező Broadway Event és a Multimedia Organization az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben arról adott tájékoztatást, hogy a megvásárolt jegyek az új időpontra lesznek érvényesek. Celine Dion európai turnéja május 21-én kezdődött volna Prágában, a július 25-ig tartó időszakban tizenkilenc városban 28 koncert szerepelt az eredeti menetrendben, most ezt mind elhalasztották, a június 7-i budapesti állomással együtt.

   
Az énekesnő tavaly megjelent új lemeze, a Courage világkörüli turnéja 2019 szeptemberében indult Észak-Amerikában és már ötvenkét telt házas show-n vannak túl, de idén márciusban a koronavírus miatt fel kellett függeszteni az amerikai koncerteket és most az európai állomások többségét is.     A kanadai művész először lépne fel Magyarországon. Tavaly novemberben megjelent Courage című korongja hat év után az első angol nyelvű lemeze, amely balladák és változatos ritmusú dalok keveréke.


Celine Dion harmincöt éves karrierje alatt eddig mintegy 250 millió albumot adott el, World Music Awardot, Billboard Music Awardot, öt Grammy-díjat, valamint számos egyéb zenei díjat, elismerést kapott. Las Vegasban több mint tíz év alatt 1100 koncertet adott mintegy 4,5 millió néző előtt. 1988-ban svájci színekben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com