Elindult a jelentkezés a Virtuózok tehetségkutató következő évadára

Elindult a nevezés a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató 2026-os évadára, december 31-ig várják a jelentkezőket - tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.Kiemelték, hogy a 11. évadban a műsor indulásához hasonlóan ismét a klasszikus zene fiatal magyar tehetségei kerülnek középpontba.

A verseny két korcsoportban zajlik majd: 6-14, illetve 15-21 éves kor között - énekeseknél 26 éves korig - várják a jelentkezőket. A nevezéshez egy rövid, klasszikus zenemű előadását tartalmazó videó, egy több darabot tartalmazó klasszikus zenei repertoár, valamint a jelentkezési lap kitöltése szükséges.
A kiválasztott versenyzők először televíziós válogatón mutathatják meg tudásukat, ahonnan korcsoportonként hat-hat versenyző kerül az elődöntőbe, három-három pedig a döntőbe.

Közülük választják ki a Kicsik és Nagyok legjobbját. A döntősök egy neves szimfonikus zenekar kíséretével mutatkozhatnak be. A műsor, amely idén is az MVM főtámogatásával valósulhat meg, 2026 tavaszán kerül adásba, a Dunán.

A győzteseket szakmai zsűri választja ki, a díjazás pénzjutalmat, fellépési lehetőségeket és számos különdíjat foglal magában. Emellett a Virtuózok tehetséggondozó programként hosszú távon is támogatja a fiatal művészeket szakmai fejlődésükben - olvasható a közleményben.

A produkció kiemelt célja, hogy a fiatalok számára inspiráló közeget teremtsen, és bemutassa: a klasszikus zene ma is képes megszólítani a közönséget és lehetőséget ad egy nemzetközi karrier elindítására. A versenyzők útját nemzetközileg elismert zsűri és mentorhálózat segíti. A korábbi években olyan világsztárok álltak a program mellé, mint Plácido Domingo, José Carreras, a Bocelli család és sokan mások - írták a sajtóanyagban.

Emlékeztettek arra is, hogy a világon egyedülálló klasszikus zenei tehetségkutató 2014-ben indult televíziós műsorként, majd 2020-ban nemzetközi produkcióvá vált, így azóta több tízmillió néző követheti évről-évre.

Kifejtették, a program célja, hogy a fiatal zenészek számára valódi ugródeszkát biztosítson a klasszikus zenei pályán. A műsorba bekerülők nemcsak a nyilvánosság figyelmét kapják meg, hanem nemzetközi színpadokon is lehetőségeket nyerhetnek. A korábbi évadok résztvevői rangos helyszíneken léphettek fel - többek között a New York-i Carnegie Hallban, a milánói és a dubaji expón vagy a londoni O2 Arénában.

A közleményben idézték Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztert is, aki úgy fogalmazott, hogy "a Virtuózok program nemcsak a tehetségek felkutatásáról szól, hanem arról is, hogy a klasszikus zene hidakat épít generációk és emberek között".

További információ a https://virtuozok.hu/jelentkezesi-felhivas/ oldalon található.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com