Először rendeznek Orosz Zenei Fesztivált Budapesten és Debrecenben

Két évforduló az apropója annak, hogy Szergej Rahmanyinov áll a fókuszában az először megszervezett Orosz Zenei Fesztiválnak szeptember 29-től október 6-ig Budapesten és Debrecenben."A fesztivált az orosz zene iránti rajongásom mellett azért is hoztuk létre, mert Rahmanyinov idén 145 éve született és 75 éve halt meg. Az orosz zeneszerzők népszerűek Magyarországon, de a rendezvénnyel rá akarunk világítani arra, hogy sok olyan mű van, amely méltatlanul mellőzött" - mondta Szabó Marcell zongoraművész, a fesztivál alapítója, művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.

   
Mint megjegyezte, Szergej Rahmanyinov (1873-1943) csak a 20.

század vége felé kezdett népszerűvé válni, hiszen hosszú ideig be volt tiltva. Az Orosz Zenei Fesztivál két kiemelt produkciója a Rahmanyinov zenekara és Rahmanyinov hite címet kapta. Szabó Marcell kifejtette, hogy szeptember 29-én a debreceni Nagytemplomban, majd október 6-án a fővárosi Szent István-bazilikában Rahmanyinov Vesperás című kórusműve szólal meg a Debreceni Kodály Kórus előadásában, Szabó Sipos Máté vezényletével. A zenekari esten (október 1-jén, a zene világnapján a debreceni Kölcsey Központban és 2-án a Zeneakadémián) A holtak szigete, a Rapszódia egy Paganini-témára és az I. szimfónia hangzik el.
    

A Rahmanyinov kamarája és a Rahmanyinov ritkaságai című koncerten október 3-án és 4-én a budapesti Orosz Kulturális Központban az érdeklődők Rahmanyinov valamennyi kamaraművét (két-két trióját és szalondarabját, valamint a csellószonátáját) meghallgathatják, de lesz est Rahmanyinov zongorája (október 5.) és Rahmanyinov hangja (szeptember 30. Debrecen, október 4. Budapest) címmel is.
    

A fesztiválon közreműködő művészek között lesz Szabó Marcell mellett Perényi Miklós, Farkas Gábor, Kolonits Klára, Anatolij Fokanov, Zsoldos Bálint, Virág Emese, a moszkvai Rahmanyinov Trió, Balogh Ádám, Razvaljeva Anasztázia és a Kruppa Kvartett. A koncertek mellett fotókiállítást is rendeznek: szeptember 29-től a debreceni Kölcsey Központban, október 2-tól pedig a budapesti Orosz Kulturális Központban látható a moszkvai Orosz Nemzeti Zenei Múzeum erre az alkalomra összeállított anyaga, amely Rahmanyinov életéről és munkásságáról szól.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

Idén is aranyban pompázik az 1400 éves Ginkgo fa

Idén is aranyban pompázik az 1400 éves Ginkgo fa

A Gu Guanyin buddhista templom udvarát már 1400 éve ékesíti ez a csodálatos fa!  Sok mindent látott már a Kína egyik buddhista templomának udvarán álló fa. Ennek a Ginkgo-nak életkora ugyanis igen ...

20 szerelmes dal Valentin napra - Kicsit másképpen, mint ahogy megszoktad...

20 szerelmes dal Valentin napra - Kicsit másképpen, mint ahogy megszoktad...

20 Valentin napi szerelmes dal egy meghökkentő feldoglozásban. Antony Vincent egy profi énekes és egy őrült fazon keveréke. Mindig meglepi valami érdekességgel a közönséget. Most 20 szerelmes dalt do...

http://ujhazak.com