Extra produkciókkal készülnek az Eurojackpot Szuperkoncert fellépői

Extra produkciókkal készülnek a szeptember 23-án, szombaton, a Puskás Aréna Szoborparkban rendezendő Eurojackpot Szuperkoncert fellépői, a ByeAlex és a Slepp, valamint a Halott Pénz pedig idei utolsó budapesti fellépésére készül - tájékoztatták a szervezők az MTI-t pénteken.A zenekarok pirotechnikai show-val egészítik ki a koncertet, a Halott Pénz 7 tagú zenekara pedig egy 8 fős kórussal is kiegészül a színpadon. Az Eurojackpot Szuperkoncerten először cseréli a dj pultot zenekarra a dj-producer, DR BRS - áll a közleményben.
    

A szervezők közleményükben kiemelik, hogy a Szerencsejáték Zrt. ötödik alkalommal rendezi meg egyik legnagyobb, ingyenes programját, és a már korábban bejelentett énekesek, Király Linda, Kollányi Zsuzsi, Király Viktor, Biga és Kozsó mellett a színész-énekes Veréb Tamás, valamint a 2021-es Szuperkoncert egyik fellépője, Lotfi Begi is ott lesz az idei rendezvény színpadán.
    

Mint írták: különleges pirotechnikai showelemek, valamint 130 hangszóró, több mint százezer wattnyi hangtechnika, mintegy 300 négyzetméternyi színpad, és közel ugyanennyi ledfal, kivetítő gondoskodik arról, hogy az utolsó sorban állóknak is a legjobb koncertélményben lehessen részük. A szervezők közleményükben kiemelik, hogy a nemzeti lottótársaság ingyenes eseményére a vonattal, illetve autóbusszal érkezők idén is 50 százalékos kedvezményben részesülhetnek a MÁV-START és a GYSEV Zrt. vonatain, valamint a Volánbusz Zrt. helyközi járatain. A kedvezmény bármely belföldi állomásról bármely budapesti állomásra és megállóhelyre érvényes. További információ a https://szuperkoncert.szerencsejatek.hu/ weboldalon, valamint a nemzeti lottótársaság közösségi oldalain érhető el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com