Fábián Julira emlékeznek a Magyar Zene Házában

Fábián Julira emlékeznek 2025. május 21-én barátai és egykori zenésztársai a Magyar Zene Házában.A Paloznaki Jazzpiknik és a Fábián Juli Emlékalapítvány szervezésében készülő esten személyes hangvételű, zenés-beszélgetős megemlékezéssel tisztelegnek a fiatalon elhunyt énekesnő munkássága előtt - közölte a Jazzpiknik az MTI-vel. Mint írták, az esemény formabontó lesz a hagyományos emlékkoncertekhez képest: az emblematikus dalokon túl barátainak írt leveleivel, személyes történetekkel és egykori tárgyaival, fellépőruháival, hangszereivel emlékeznek Fábián Juli életigenlő, színes személyiségére.

A május 21-i est egyben Fábián Juli és Zoohacker Shine című közös albuma tizedik évfordulójához is kapcsolódik, a műsorban az albumon szereplő dalok közül válogatnak a résztvevők. Az eseményt online árverés kíséri, amely során a szóban forgó tárgyak megvásárolhatók lesznek. Az online aukción befolyt összegre pályázatot ír ki a Fábián Juli Emlékalapítvány, amely a nehéz helyzetben lévő - beteg vagy munkaképtelen - zenészek és előadóművészeti háttérmunkások számára nyújt anyagi támogatást. A kezdeményezéssel a zeneszerető közönséget célozzák meg, felhívják a figyelmet a megváltozott körülmények közé került, rászoruló zenei szereplők nehézségeire.

Az aukción Fábián Juli személyes tárgyai mellett kalapács alá kerülnek például Rick Astley személyes tárgyai, valamint egy olyan gitár, amely több Random Tripen szerepelt együtt Fábián Julival. Az Alapítvány ezt a gitárt kifejezetten az emlékestre dedikáltatta több világsztárral, így a Thirty Seconds to Mars-ból Jared Leto, a Rag'n'Bone Man, Paul Kalkbrenner és a Sum 41 autogramja szerepel rajta.

A közlemény kiemelte, hogy az aukció társszervezője, a Paloznaki Jazzpiknik életében a kezdetektől fontos volt Fábián Juli szerepe, személyisége és energiája része volt és marad a fesztiválnak, és minden évben megemlékeznek valamilyen formában róla.

A Fábián Juli Emlékalapítvány missziója a könnyűzene és a dzsessz területén működő, egészségügyi és/vagy szociális okokból vészhelyzetben, válságban vagy valamilyen átmeneti állapotban lévő, rászoruló zenészek, zenei előadóművészek, oktatók, zeneszerzők, és a zenei produkciókban közreműködő egyéb szakemberek donációja, a szociális és/vagy egészségügyi élethelyzetük, fogyatékosságuk vagy korral kapcsolatos problémáik miatt tartósan vagy ideiglenesen művészetük vagy munkájuk gyakorlásában akadályoztatott művészek támogatása.

Fábián Juli 2017. december 16-án hunyt el rákbetegségben. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. A szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. A dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt: szerepelt az Erik Sumo Bandben, a Barabás Lőrinc Eklektric-ben, de készített lemezt a Fábián Juli Jazz Riff-fel, Sárik Péter zongoristával és Zoohackerrel is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

http://ujhazak.com