Freddie Mercurynak szentel kiállítást jövőre a Magyar Zene Háza

A Queen egykori legendás énekesének, Freddie Mercurynak szenteli jövő tavasszal megnyíló új időszaki kiállítását a Magyar Zene Háza. A Freddie című tárlat 2026-ban a sztár születésének 80. és a Queen budapesti koncertjének 40. évfordulójához egyaránt kapcsolódik."Nagy dolog, hogy a Zene Háza az elmúlt évek sikeres kiállításai után újra ki tud lépni a nemzetközi életbe. Freddie Mercury 34 éve halott, de emléke nem halványul. Csak a klasszikusokkal lehet összehasonlítani azt a hangot, kifejezésgazdagságot, könyörtelen szorgalmat és felelősségérzetet, ami belőle áradt, és ami elképesztő életművének alapja" - mondta Batta András, az intézmény ügyvezető igazgatója a kiállítást beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.

A jövő tavasszal nyíló kiállítás több száz eredeti, személyes tárgyon, barátok és munkatársak visszaemlékezésein keresztül fogja bemutatni az énekes életét a rivaldafényben és a kulisszák mögött egyaránt.

Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója, a kiállítás társkurátora arról beszélt, hogy Mercury a hetvenes évek elejétől húsz éven át volt állócsillaga a pop-rock zenének.

Hozzátette: a Queen leghíresebb dalát, a Bohemian Rhapsodyt ma is csaknem egymillióan hallgatják napi szinten világszerte a különböző platformokon.

"Két évvel ezelőtt, a Dívák és Ikonok kiállításunk kapcsán kerültem kapcsolatba Tomas Hykellel, aki tizenöt éve gyűjti Freddie Mercury személyes tárgyait. A tárlat erre a kollekcióra fog épülni, de az esemény szerves része lesz Peter Freestone, aki több mint tíz éven át volt az énekes személyi asszisztense és barátja. Ő lesz a kiállítás narrátora" - hangsúlyozta Horn Márton.

Mint elhangzott, sok száz tárgy, fellépő- és hétköznapi ruhák, kották, kreatív tartalmak, rajzok, bútorok otthonából, a Garden Lodge-ból, valamint Mercury hobbyjai, Japán és az opera iránti rajongása kerül terítékre a tárlaton, amely kilenc tematikus térből fog állni. A sajtótájékoztatón jelen volt Tomas Hykel, a World of Freddie projekt alapítója, valamint Peter Freestone is.

"A gyűjtemény és a leendő kiállítás számára egy 2023-as aukció jelentette a legnagyobb inspirációt. Ezen az árverésen, amelyet Freddie barátja, Mary Austin kezdeményezett, kelt el angliai háza is" - idézte fel Tomas Hykel.

A gyűjtő elhozta és bemutatta Mercury néhány ikonikus ruháját. Köztük volt fekete dzsekije, amely az egyik kedvence volt, és öt-hat éven át viselte; vörös flitteres ruhája, amelyet a Queen 1978-79-es európai és japán turnéján viselt a színpadon; az I Want to Break Free klipjében látható kezeslábas; az 1986-ban Budapesten is viselt pólója; Adidas-cipője; vagy a Bohemian Rhapsody klipjének operarészében viselt fekete zakó, amely a kollekció egyik legrégebbi darabja, hiszen több mint ötven éves.

Peter Freestone a rendezvényen elmesélte, hogy 1979-ben találkozott először Mercuryval, amikor a londoni Királyi Balettnél dolgozott és a ruhák karbantartásáért felelt. A sztár az intézmény egy gálaelőadásán lépett fel, és egy rövid beszélgetés után elhívta őt a Queen hathetes turnéjára dolgozni.

"Később tevékenykedtem a Queen rajongói klubjánál, majd egy amerikai koncertsorozat után kért meg Freddie, hogy legyek a személyi asszisztense. Az ezt követő tíz évben mindenütt ott voltam vele, nagyon jól kijöttünk egymással, talán azért, mert gyerekként mindketten Indiában töltöttünk el hosszú időt egy bentlakásos iskolában. Ő volt a legudvariasabb ember, akivel valaha találkoztam" - idézte fel Freestone.

Mint fogalmazott, ha nem volt turné, Freddie normális ember volt a hétköznapokban: reggelente Earl Grey teával és két pirítóssal nyitotta a napot, ebédre általában színész barátait hívta meg magukhoz, délután átfutotta az aukciók kínálatát, este egy étteremben nyulat evett, majd valamelyik bárban mulatott a barátaival. "Nem kötött velem szerződést, de minden hónap végén megkaptam a fizetésem. Számos feladatom volt, befizettem a számlákat, bevásároltam, turnék idején ki- és becsomagoltam, kikészítettem a ruháit" - tette hozzá Peter Freestone.

Egy kérdésre válaszolva elmesélte Freddie Mercury és Michael Jackson közös stúdiófelvételének történetét, amelynek során még Jacko édesanyja Los Angeles-i házának vécéjében is énekeltek a helyiség kitűnő akusztikáját kihasználva (a tervezett három dalból azóta is csak egy jelent meg). A Freddie című kiállítás társkurátora Horn Márton mellett Szilágyi Gábor és Mándli Endre Vazul.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com