Gálakoncert a Zeneakadémián a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad online gálaestet május 30-án, A magyar klasszikus zene napján a budapesti Zeneakadémián.A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ünnepi estjének helyszíne a Zeneakadémia Nagyterme, vezényel Madaras Gergely, közreműködik Devich Gergely csellóművész. A műsorban szerepel Fekete Gyula Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerzőnek, a Zeneakadémia rektorhelyettesének és tanszékvezetőjének új, Szimfonikus fantázia című kompozíciója ősbemutatóként, valamint Erkel Ünnepi nyitánya, Bartók-Serly Brácsaversenye cselló átiratban, Dohnányi Szimfonikus percek című darabja, Kodálytól a Galántai táncok és Liszt II. magyar rapszódiája - közölte a Zeneakadémia pénteken az MTI-vel.     


Idén öt éve annak, hogy elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású magyar művésze. Az együttes és a Zeneakadémia közös kezdeményezésére és szervezésében születésének évfordulóján, május 30-án valósul meg A magyar klasszikus zene napja elnevezésű ünnep.     


Az e köré szervezett többnapos eseménysorozat részeként országszerte számos koncert zajlik, a részletes program, valamint számos szimfonikus együttes és zeneiskola felvétele megtekinthető a www.magyarklasszikuszenenapja.hu oldalon. A május 30-i gálakoncert ezen a honlapon, valamint a Zeneakadémia online felületein, továbbá a Bartók Rádióban élőben követhető 19.30-tól. Néhány órával később az M5 közszolgálati tévécsatorna is műsorára tűzi a hangversenyt egy felvezető riporttal.     


A közönség nélkül megvalósuló programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com