Gálakoncerttel zárul vasárnap a Jorma Panula karmesterkurzus
Gálakoncerttel zárul a Jorma Panula nemzetközi karmesterkurzus a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével vasárnap a Budapest Music Centerben.Jorma Panula finn dirigens mesterkurzusok sokaságát tartotta már a világ minden táján, köztük Budapesten is. A karmesterkurzusokon résztvevő fiatal karmesterek közül ő választja ki azokat a növendékeket, akik a kurzus végén nyilvános hangversenyen mutathatják meg a közönségnek a tanultakat.
A MÁV Szimfonikus Zenekar által nyolcadik alkalommal rendezett nemzetközi kurzusra a világ minden tájáról jelentkeztek, többek között az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából, Taiwanról, Hollandiából és Belgiumból. A vasárnapi koncerten egyebek mellett Liszt, Mozart, Ravel és Beethoven művei szólalnak meg a kurzus résztvevői vezényletével - közölte a MÁV Szimfonikus Zenekar az MTI-vel.
Jorma Panula 1930-ban született Finnország déli részén, napjainkban a világ egyik legismertebb karmestere. Egyházzenét és vezénylést tanult, komponált operákat, musicaleket, egyházi zenét, egy hegedűversenyt és sok énekes művet. Pályafutása alatt Turku, Helsinki, Aarhus zenekarainak vezető karmestere volt, valamint Helsinki, Stockholm és Koppenhága zeneakadémiáján tanította a jövő karmestereit.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások